Egyeztet az EU-val az MNB-adóról a kormány

Vágólapra másolva!
Az Index megkeresésére az Európai Központi Bank azt válaszolta, hogy a kormány elküldte a magyar jegybank megadóztatását tartalmazó módosító indítványt, vagyis erről állást foglalnak majd. A szabályok szerint viszont a kormánynak az MNB véleményét is ki kellett volna kérnie, ezt nem tették meg Simor András szerint.
Vágólapra másolva!

Vizsgálja az Európai Központi Bank (EKB) a tranzakciós adó módosítását, amely az adózók körébe vonná a Magyar Nemzeti Bankot is. A kormány elküldte a törvénymódosítót konzultációra - válaszolta az Index megkeresésére az EKB.

Simor András jegybankelnök múlt héten levelet írt Kövér Lászlónak, a parlament elnökének, amelyben arra panaszkodott, hogy a kötelező véleménykérés ellenére nem értesítették az MNB-t a módosítóról. Simor hétfőn egy újságírói kérdésre azt is mondta, hogy veszélyesnek tartja a módosítót.

Az uniós szabályok szerint, ha egy tagállam módosítani akar egy jegybankot érintő bármilyen szabályozást, azt előbb meg kell küldenie véleményezésre az adott nemzeti banknak és az EKB-nak. Utóbbi keddi válaszából kiderül, hogy Frankfurtot értesítette a magyar kormány, Simor nyilatkozata és levele viszont azt mutatja, hogy az MNB-t nem tájékoztatták. Így a szabályoknak csak részben felelt meg a kormány.

A tranzakciós adót a jegybanknak kellene fizetnie a kereskedelmi bankok napos és kéthetes betétei után (utóbbi valójában kéthetes kötvényt jelent). Ettől 100 milliárd forint bevételt vár az állam. Simor András hétfőn elmondta, hogy a jegybank nem fogja áthárítani az adót, mert az gyakorlatilag 2,5 százalékpontos alapkamat-csökkentéssel érne fel. Ha a 100 milliárd forint miatt vesztesége keletkezik a jegybanknak, azt a költségvetésnek kell kipótolnia, viszont csak az adóévet követő évben.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a TV2 Mokka című műsorában elmondta, hogy konfliktusokra számít a tranzakciós adó miatt az EKB-val, és szerinte az IMF-tárgyalásokon is elő fog kerülni a téma.