Vágólapra másolva!
A korábbinál rosszabb teljesítményt vár a világgazdaságtól a Nemzetközi Valutaalap. A friss prognózis szerint idén 3,5, jövőre 3,9 százalékkal gyarapodhat a világgazdaság, az eurózónában 2012-ben recesszióra lehet számítani. A közép-kelet-európai térségben az idei 1,9 százalékos bővülés után jövőre 2,8 százalékos többlet várható.
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) hétfőn csökkentette növekedési előrejelzéseit, különösen a jövő évre szóló jóslatai borúsabbak a korábbinál - derül ki a szervezet hétfőn délután közzétett prognózisából. (Azt már az elemzés közzététele előtt lehetett sejteni, hogy az IMF a korábbinál borúlátóbb előrejelzéssel rukkol elő.)

Az IMF elemzői szerint az idén 3,5 százalékkal növekedhet a világgazdaság, jövőre pedig 3,9 százalékos ütemre lehet számítani, szemben a tavasszal közölt prognózisban 3,6, illetve 4,1 százalékos növekedéssel. Az Egyesült Államokban idén 2, jövőre 2,3 százalékos növekedés lehet, az eurózónában pedig a 2012-ben várható 0,3 százalékos hanyatlás után 0,7 százalékkal növekedhet a GDP. A legnagyobb gazdaságok közé tartozó kínai idén 8, jövőre pedig 8,5 százalékkal növekedhet, Japánban pedig 2,4 százalékos idei bővülés 1,5 százalékosra lassulhat 2013-ban.

Az IMF elemzői úgy vélik, hogy az elmúlt három hónapban a világgazdaság teljesítménye lassan javult, a pénzügyi piacokon és az eurózóna perifériáján nőtt a feszültség az államadósságok miatt. Az IMF előrejelzése szerint az európai adósságválság visszatartja a fejlődő piacok bővülését, ezt jelzi, hogy Kínában és Indiában is csökkent a hazai kereslet az elmúlt időszakban. Pozitívum ugyanakkor, hogy az első első negyedéves eredmények jobbak lettek a vártnál. A további javulás az IMF szerint elsősorban attól függ, hogy megfelelő politikai intézkedéseket tesznek-e az euróövezetben a pénzügyi feszültség csökkentésére, illetve, hogy a felzárkózó piacokon nemrég kezdett pénzügypolitikai enyhítések hatásosak lesznek-e.

Magyarországon stagnálás lehet az idén

A hétfőn megjelent új előrejelzések Magyarországra szokás szerint nem tartalmaztak új becsléseket, csak a közép-kelet-európai térségre. A régióban 2012-ben 1,9, jövőre 2,8 százalékos növekedésre számítanak a szervezet elemzői. Az áprilisi prongózisában az IMF a tavalyi 1,7 százalékos növekedés után 2012-ben stagnálást, jövőre pedig 1,8 százalékos növekedést jósolt Magyarországon.


A szervezet szerint jelentősek a negatív kockázatok, különösen, ha késnek, vagy nem elégségesek a politikai intézkedések. Az utóbbi szempontból az IMF szakértői megdicsérték az EU június végi csúcsértekezletének elhatározásait, és a legfontosabbnak nevezték a előrelépést a költségvetési és a bankunió felé.

Az Egyesült Államokban az a legfontosabb az IMF elemzői szerint, hogy a törvényhozók hamar megállapodjanak néhány átmenetinek szánt, lejáró adócsökkentés meghosszabbításában és a jövőre életbe lépő automatikus kiadáscsökkentések visszavonásában. Egy tavalyi kongresszusi döntés szerint azonnali kiadáscsökkentések lépnek életbe, ha nem sikerül megállapodni egy hosszú távú költségvetési tervben. Az automatikus kiadáscsökkentés elkerüléséhez tehát ilyen tervre és a közadósság-plafon emelésére van szükség, különben az amerikai gazdaság jövőre megtorpan, és ennek erős hatása lehet világszerte is.