[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

>

hírfolyam költségvetés IMF-tárgyalás sikersztori devizapiac Vállalkozói Negyed Gazdaság Plusz Sport Itthon összegző
90
100
100

Már hétfőn megérkezik Magyarországra az IMF-delegáció

[origo]|2012. 07. 16., 9:34|Utolsó módosítás:2012. 07. 16., 11:28|

Hétfőn érkezik Budapestre az IMF-delegációt szállító gép - értesült az [origo]. A tárgyalások kedden kezdődnek, pontosan nyolc hónappal az után, hogy a kormány váratlanul az IMF-hez fordult. A magyar tárgyalódelegáció vezetője, Varga Mihály szerint ősszel születhet meg a megállapodás, és elképzelhető - ha az európai helyzet úgy alakul, hogy hozzá kell nyúlni a kerethez. Eddig a kormány mindig azt hangsúlyozta, hogy csak "elővigyázatosságról" van szó.

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

Már hétfőn leszáll a Nemzetközi Valutaalap (IMF) gépe Budapesten, hogy kedden megkezdődhessenek a tárgyalások - értesült az [origo] az egyeztetés menetét ismerő forrásból.

A nemzetgazdasági miniszter július 16-25-ig tartó szabadsága keretet ad a tárgyalások első körének is, ugyanis az a tervek szerint szintén július 25-én ér végét, ahogyan erről az IMF itt tartózkodó képviselője a múlt héten nyilatkozott.

A magyar tárgyalódelegációban ugyanakkor hivatalosan nincs benne Matolcsy: a háromfős testületet Varga Mihály, tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter vezeti, tag még Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője és Pleschinger Gyula, az NGM államtitkára.

Egyelőre csak az tűnik biztosnak, hogy az Atanasziosz Arvanitisz és a Barbara Kauffmann vezette IMF-küldöttséggel kedden megkezdődnek a tárgyalások napra pontosan nyolc hónappal az után, hogy a kormány bejelentette, új típusú együttműködésről kezd tárgyalásokat, de hogy mikor kerül pecsét a megállapodásra, nem tudni.

Az első tárgyalási fordulón elképzelhető, hogy csak amolyan bemelegítő beszélgetéseket folytatnak a felek, és egyeztetik a következő forduló időpontját, amely a Brüsszelben augusztusban esedékes nagy szabadságolások miatt ősszel lehet. "Innentől kezdődik az izgalmas része. Nem lesz ez sétagalopp. Nem lesz piros szőnyeg kiterítve, és az, hogy itt írják alá" - mondta Varga Mihály a múlt héten a tárgyalásokról.

Varga Mihály vasárnap este azt monda a Hír TV-nek, hogy szerinte ősszel születik meg a megállapodás, londoni elemzők nem sokkal korábban azt közölték, hogy elhúzódó tárgyalásokra számítanak, Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint pedig akár decemberig is elhúzódhatnak az egyeztetések az IMF-fel és az EU-val, szerinte a kormánynak sem érdeke a gyors megállapodás, és az IMF sem fogja siettetni.

Ha minden vitás pontot lezár a három oldal, akkor egy formalitás lesz hátra: a nemzetgazdasági miniszter és a jegybankelnök aláírásával szándéklevelet kell küldeni Washingtonba és Brüsszelbe. Ez tartalmazza a pontos kérést, és azt, hogy a segítségért cserébe Magyarország mit vállal, mit kérhet számon a két hitelnyújtó szervezet.

Varga Mihály vasárnap este azt mondta a Hír TV-nek, hogy azért van szükség az IMF-védőhálóra, mert Európában kavarog minden, és most nagyon nehéz megmondani, hogy jövőre meglesz-e a piacon az az 5-6 milliárd eurós finanszírozási forrás, amely Magyarországnak ahhoz kell, hogy például vissza tudja fizetni a lejáró, korábbi IMF-adósságot. "Ha a piaci forrás meglesz, akkor nincs szükség az új hitelre, ha nem lesz meg, akkor hozzá kell esetleg nyúlnunk a kerethez" - fogalmazott a tárca nélküli miniszter. Varga Mihály korábban azt mondta, hogy a hitelmegállapodás értéke közel lesz a piac által várt 15 milliárd euróhoz.

Csütörtökön az IMF közölte, hogy a valutaalap készenléti hitelmegállapodásról fog tárgyalni a magyar kormánnyal. Ugyanakkor tudomásul veszik, hogy a magyar kormány a készenléti hitelmegállapodást elővigyázatossági hitel gyanánt fogja kezelni. Az "elővigyázatosság" az IMF - és következésképp a pénzt társító EU - szótárában nem hitelfajtát jelent: ez a kifejezés a hitel felhasználásának módját jelzi, azt, hogy a hitelt kapó ország számára a hitelkeret, magyarán a pénz rendelkezésre áll, de azt nem használja fel.

Vitás kérdések

Varga a tárgyalás során esetleg felmerülő témák között említette az ingatlanadó, illetve a vagyonadó kérdéskörét. Varga szerint ebben a kormány nem enged majd. A magyar delegáció vezetője arra számít, hogy a tranzakciós adóról vita lesz a tárgyalásokon."El fogjuk mondani az álláspontunkat, elmondjuk, hogy nem költségvetés-technikai kérdésről van szó" - mondta a miniszter. Hozzátette, arról van szó, hogy a jegybank független intézmény, maga dönti el, hogyan fizeti be ezt az adót, áthárítja-e a partnereire, vagy nem.

A Hvg.hu birtokába került egy bizottsági dokumentum, amely tételesen felsorolja, mit kérhet az EU-IMF a 10-15 milliárd eurós hitelkeret-megállapodás megkötéséért. Olyan tételek szerepelnek benne, mint az alacsony jövedelműek adóterheinek mérséklése, az ingatlanadó bevezetése vagy a még állami kézben lévő tömegközlekedési és energetikai vállalatok privatizációja.

Kövér László házelnök ugyanakkor vasárnap este egy tévéinterjúban arról beszélt, hogy a kormány nem hagyja majd magát megzsarolni a Nemzetközi Valutaalappal folytatandó tárgyalásokon.

Címlapsztori»

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd Fújdogál Orbán keleti szele A kormány hatalomra kerülése óta nyíltan udvarol a keleti országoknak, próbálja rábírni őket, hogy vegyenek magyar termékeket. A cégek is szívesen mennek keletre, mert ...
    Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd Fújdogál Orbán keleti szele A kormány hatalomra kerülése óta nyíltan udvarol a keleti országoknak, próbálja rábírni őket, hogy vegyenek magyar termékeket. A cégek is szívesen mennek keletre, mert ...
    Forrás: Alice Project Meglibbent a japánok szoknyája Amikor nő a gazdaság, a női szoknyák rövidebbek lesznek - állítja egy 90 éves, azóta igazolt elmélet. Ezen felbuzdulva Japánban egy lánybanda vállalta, hogy rövidebb ...
    Forrás: Flickr/Гаянэ Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
    Forrás: MTI/Lendvai Péter Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma Az OTP megvenné az MKB-t, már csak a részleteken vitáznak. A lehetséges óriásfúzió révén a piacvezető és a negyedik legnagyobb bank kelne egybe, de Csányi Sándor több ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Egy év után újra nő a magyar gazdaság Négy negyedév recesszió után a magyar gazdaság újra növekszik. Az idei év első negyedévében a KSH adatai szerint 0,7 százalékkal nőtt a gazdaság. Száguldásra azért nem ...
    Forrás: AFP/Georges Gobet Brüsszel üt, Orbán visszaüt Ha gond van, szívesen nyúl a minisztériumok pénzéhez a kormány - ez látszik az elmúlt évek megszorításaiból. Most mindehhez a presztízsberuházások feladását is ...
70
Electrolux EWS 1277 FDW elöltöltős keskeny mosógép az eluxshop.hu-tólCsak 45 cm mélység! A-30% energiaosztály, maximum 1200 fordulat/perc centrifuga, max. 6,5 kg ruhatöltet, TIME MANAGER, 180 fokig nyitható ajtó, magyar nyelvű kezelőpanel, LCD kijelző
122 900 Ft

24 óra hírei »


80
hirdetés

Olvasnivaló

A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Innen indult a setyesutya, ujjtekerő Böde Dani A Fradi-csatár mindig kirúgta a kertet, ma már minden róla szól. Riport Madocsáról.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10