Tarlóssal is tárgyalnak majd az IMF képviselői

Vágólapra másolva!
A Magyar Hírlap szerint Tarlós István főpolgármesterrel is tárgyalni fognak az IMF képviselői, akik hétfőn érkeztek meg Magyarországra, és kedden kezdik meg az egyeztetéseket a hitelkeretről.
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja Tarlós István főpolgármesterrel is találkozik a következő napokban, a fővárosi tömegközlekedésről, illetve annak finanszírozásáról egyeztetnek a felek - írta keddi számában a Magyar Hírlap kormányzati forrásokra hivatkozva.

A lap ír arról is, hogy a kormány ezen a héten dönthet arról, honnan pótolja a főváros és rajta keresztül a BKV számára azt az összeget, amelyre Budapest a dugódíj 2013-as bevezetéséből számított volna. Az Országgyűlés két hete mondott nemet az új budapesti közlekedési adóra.

Az IMF képviselői kedden kezdik meg a tárgyalásokat a Magyarországnak szánt hitelkeretről. A háromfős magyar tárgyalódelegációt Varga Mihály, tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter vezeti, tag még Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője és Pleschinger Gyula, az NGM államtitkára.

Egyelőre csak az tűnik biztosnak, hogy az Atanasziosz Arvanitisz és a Barbara Kauffmann vezette IMF-küldöttséggel kedden megkezdődnek a tárgyalások napra pontosan nyolc hónappal az után, hogy a kormány bejelentette, új típusú együttműködésről kezd tárgyalásokat, de hogy mikor kerül pecsét a megállapodásra, nem tudni.

Az első tárgyalási fordulón elképzelhető, hogy csak amolyan bemelegítő beszélgetéseket folytatnak a felek, és egyeztetik a következő forduló időpontját, amely a Brüsszelben augusztusban esedékes nagy szabadságolások miatt ősszel lehet. "Innentől kezdődik az izgalmas része. Nem lesz ez sétagalopp. Nem lesz piros szőnyeg kiterítve, és az, hogy itt írják alá" - mondta Varga Mihály a múlt héten a tárgyalásokról.