Megkezdődtek az egyeztetések a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között kedd délelőtt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban.

A keddi megbeszélésről távozó Thanos Arvanitis, az IMF misszióvezetője és Iryna Ivaschenko, az IMF magyarországi képviseletének vezetője elmondta, hogy a tárgyalások után adnak tájékoztatást az egyeztetésekről. Az IMF delegációjával az egyeztetésre érkezett Barbara Kauffmann is, aki az uniós delegáció vezetője. Az Európai Bizottság korábban az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy az EU tárgyalóküldöttsége hivatalosan szerdán érkezik Budapestre, hogy megkezdje az egyeztetéseket a magyar kormánnyal.
Barbara Kauffmann, a bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának főosztályvezetője 2009-ben és 2010-ben is részt vett a Magyarországnak nyújtott nemzetközi hitelcsomaggal kapcsolatos vállalások felülvizsgálatában. Magyar részről Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a főtárgyaló.
Thanos Arvanitis idén április 30-án váltotta Christoph Rosenberget a magyar misszióvezetői poszton. A szakember a Nemzetközi Valutaalap európai ügyekkel foglalkozó részlegének tanácsadója, 2010-től az ukrajnai missziót vezette idén, év elejéig.
Varga Mihály egy korábbi nyilatkozata szerint Magyarország egy körülbelül 15 milliárd eurós elővigyázatossági hitelkeretről szeretne megállapodni a nemzetközi szervezetekkel. Az elmúlt hét csütörtökön az IMF külkapcsolati igazgatója, Gerry Rice Washingtonban sajtóértekezleten bejelentette: a Nemzetközi Valutaalap készenléti hitelmegállapodásról fog tárgyalni a magyar kormánnyal. Hozzátette ugyanakkor: az IMF tudomásul veszi, hogy a magyar kormány a készenléti hitelmegállapodást elővigyázatossági hitel gyanánt fogja kezelni.
Utazás és jog: amit az idei nyaralások előtt nem árt tudni
Több jogszabály is rendelkezik arról, hogy a szervezett utazások keretében történő nyaralások során milyen előírások vonatkoznak az utasokra, az utazások körülményeire. ...
Utazás és jog: amit az idei nyaralások előtt nem árt tudni
Több jogszabály is rendelkezik arról, hogy a szervezett utazások keretében történő nyaralások során milyen előírások vonatkoznak az utasokra, az utazások körülményeire. ...
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
A magyar bankoknak egyre rosszabbul megy, míg korábban itt volt Európa pénzügyi aranybányája, mára a legkevésbé jövedelmező hely lett Magyarország. Az eltűnő nyereséget ...
Egyre gyakoribb a különböző állampolgárságú szülők jogvitája a gyerek sorsáról
Mivel egyre gyakoribb a különböző állampolgárságú szülök házassága, élettársi kapcsolata, ezért az SBGK Szabadalmi és Ügyvédi Irodák szakértőjének tapasztalatai szerint ...
Leállhat a forintot hajtó láthatatlan motor
Próbálgatják az Egyesült Államokban, hogy mi lenne, ha befejeznék az élénkítést. A Fed kötvényvásárlási programja volt a forinterősödés láthatatlan motorja, de a ...
Jövő márciustól Magyarországon is lehetséges a bizalmi vagyonkezelés (1. rész)
Magyarországon eddig nem ismerték a bizalmi vagyonkezelés jogintézményét, így a 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári törvénykönyv (Ptk.) egy merőben új dolgot ...
Mit néznek 500 ezer lakásban?
Az állam minden hatodik háztartásban átvehetné a tévékínálat kontrollját - más értelme nem nagyon lehet az Antenna Hungária államosítási szándékának. A MinDig TV ...
Fújdogál Orbán keleti szele
A kormány hatalomra kerülése óta nyíltan udvarol a keleti országoknak, próbálja rábírni őket, hogy vegyenek magyar termékeket. A cégek is szívesen mennek keletre, mert ...
Schönherr Hetényi: az új Munka törvénykönyve "felértékelheti" a last minute utakat
Idén januártól a korábbi egy hónap helyett, a munkáltatónak elegendő a szabadság kezdete előtt csupán tizenöt nappal értesítenie a dolgozót, így ennek fényében akár fel ...
Meglibbent a japánok szoknyája
Amikor nő a gazdaság, a női szoknyák rövidebbek lesznek - állítja egy 90 éves, azóta igazolt elmélet. Ezen felbuzdulva Japánban egy lánybanda vállalta, hogy rövidebb ...
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma
Az OTP megvenné az MKB-t, már csak a részleteken vitáznak. A lehetséges óriásfúzió révén a piacvezető és a negyedik legnagyobb bank kelne egybe, de Csányi Sándor több ...
Mikor felelős az adós cég vezetője és hogyan érvényesítheti igényét a hitelező? (2. rész)
A Réczicza White & Case LLP Ügyvédi Iroda szakértőjével készült kétrészes elemzésünk első részében szó volt arról, hogy a válasz sokrétű, függ attól, hogy tagról vagy ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Messi állhat Neymar útjába a Barcelonánál
Johan Cruyff szerint nem jó ötlet két kapitányt tenni egy hajóra.