Kína nem sajnál 3600 milliárd forintot egy kanadai olajcégért

Vágólapra másolva!
Kína egy tizenötmilliárd dolláros (mai árfolyamon 3600 milliárd forintos) ügylet révén jelentős nyugati kőolaj- és földgázmezőkön végezhet kitermelést a közeljövőben; ez az eddigi legjelentősebb kínai külföldi felvásárlási ügylet.
Vágólapra másolva!

A külföldön való terjeszkedés jegyében a kínai állami tulajdonban lévő CNOOC vállalatcsoport 15,1 milliárd dollárért megveszi a kanadai Nexen kőolajipari csoportot, amelynek Kanadán kívül Nigériában, a Mexikói-öbölben és az Északi-tenger brit szakaszán vannak jelentős érdekeltségei.

Számítások szerint ez az eddigi legnagyobb külföldi felvásárlási ügylet, amelyet kínai cég valaha kötött.

A CNOOC, amely eddig közel hárommilliárd dollárt fektetett be Kanadában, 27 dollárt fizet egy Nexen részvényért, ez 60 százalékos felár a New York-i tőzsdén elért pénteki záróárhoz képest. Az ügyletet - amelynek lezárása a második félévben várható - a Nexen részvényesei mellett a kanadai, az amerikai, a kínai és valószínűleg az uniós illetékes hatóságoknak is jóvá kell hagyniuk.