Több nagy cég profitja is csökkent a második negyedévben a tavalyi évhez képest. A svájci UBS a Facebook-részvényekbe bukott bele, a British Petrolnak az olajárak tettek keresztbe, viszont a japán Honda kezd kilábalni a tavalyi természeti katasztrófa okozta sokkból.
A kisebbségi érdekeltségek levonása után 12,9 százalékkal 453,6 millió euróra csökkent az Erste bankcsoport adózott eredménye az első félévben az egy évvel korábbihoz képest - áll a társaságnak az MTI-hez eljuttatott közleményében. Magyarországon a lakossági, valamint a kis- és középvállalati üzletágban elért nettó kamatbevétel 175,9 millió euró lett, 7 százalékkal kevesebb a 2011. első félévi 189,1 millió eurónál. A banknál a devizahitelek kedvezményes árfolyamon történő és végtörlesztéséből adódó csökkenő kamatbevételt ellensúlyozták a kereskedési eszközökből származó kamatbevételek.
Veszteséget könyvelt el a Metro áruházlánc is a második negyedévben a rendkívüli kiadások miatt. Németország vezető kereskedelmi vállalatának a kedden ismertetett eredménybeszámoló szerint adó után 28 millió euró volt a vesztesége, míg egy évvel korábban még 40 millió euró nyeresége volt.
A cégcsoport értékesítési árbevétele 1,8 százalékkal 15,8 milliárd euróra emelkedett, a működési eredmény 2,5 százalékkal 314 millió euróra nőtt. Mindamellett a társaság vezetősége tartja magát ahhoz, hogy az év egészében a tavalyival nagyjából azonos lesz az eredmény. 2011-ben 2,37 milliárd euró volt a profit üzemi szinten és 741 millió euró az adózott eredmény.
Csökkent a UBS és a BP profitja is
Az olajóriás British Petrol eredménye is visszaesett az előző negyedévben - írja a brit BBC. Míg egy évvel korábban még 5,4 milliárd dolláros profitot könyvelt el a cég, addig idén 238 millió dollárra csökkent a profit az olajárak visszaesése miatt.
A svájci hitelintézet a UBS is vesztett a profitjából a második negyedében - derül ki szintén a BBC cikkéből. A UBS több mint 300 millió dollárt veszített azon, hogy Facebook-részvényekbe fektetett be, így a második negyedéves profitja az egy évvel korábbi 1 milliárd dollárról 434 millió dollárra csökkent. Nem zárt jó félévet a Deutsche Bank sem. A német központú bank első féléves eredményei 63 százalékot estek a tavalyi számokhoz képest.
A japán Honda viszont a tavalyi természeti katasztrófa sújtotta év után növelte profitját április és június között. Az autógyártó profitja közel négyszeresre ugrott éves összehasonlításban, és elérte az 1,7 milliárd dollárt.
A világcégek első féléves eredményei folyamatosan jelennek meg, korábban kiderült, hogy a spanyol telekomóriás, a Telefónica is gyenge időszakot zárt, de nem volt jó féléve a Fordnak és a Scanianak sem.
Meglibbent a japánok szoknyája
Amikor nő a gazdaság, a női szoknyák rövidebbek lesznek - állítja egy 90 éves, azóta igazolt elmélet. Ezen felbuzdulva Japánban egy lánybanda vállalta, hogy rövidebb ...
Meglibbent a japánok szoknyája
Amikor nő a gazdaság, a női szoknyák rövidebbek lesznek - állítja egy 90 éves, azóta igazolt elmélet. Ezen felbuzdulva Japánban egy lánybanda vállalta, hogy rövidebb ...
Meglibbent a japánok szoknyája
Amikor nő a gazdaság, a női szoknyák rövidebbek lesznek - állítja egy 90 éves, azóta igazolt elmélet. Ezen felbuzdulva Japánban egy lánybanda vállalta, hogy rövidebb ...
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma
Az OTP megvenné az MKB-t, már csak a részleteken vitáznak. A lehetséges óriásfúzió révén a piacvezető és a negyedik legnagyobb bank kelne egybe, de Csányi Sándor több ...
Mikor felelős az adós cég vezetője és hogyan érvényesítheti igényét a hitelező? (2. rész)
A Réczicza White & Case LLP Ügyvédi Iroda szakértőjével készült kétrészes elemzésünk első részében szó volt arról, hogy a válasz sokrétű, függ attól, hogy tagról vagy ...
Felgyorsíthatja az építőipari viták rendezését az új szakértői szervezet
Új, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő szakértői szerv létrehozatala gyorsíthatja fel az építési tervezési és kivitelezési szerződések, teljesítések ...
Valóban kizárta a jogalkotó a jogorvoslat lehetőségét a rezsicsökkentés ügyében?
A földgázelosztók első fokon megnyerték a rezsicsökkentéssel kapcsolatos pereket, amelyre reagálva a kormány előbb kizárta a "Tranzakciós díj", a "Robin Hood adó" és a ...
Egy év után újra nő a magyar gazdaság
Négy negyedév recesszió után a magyar gazdaság újra növekszik. Az idei év első negyedévében a KSH adatai szerint 0,7 százalékkal nőtt a gazdaság. Száguldásra azért nem ...
D.A.S. JogSzerviz: bizonyos időszakokban munkaidő alatt sem vagyunk kötelesek munkát végezni
A munkavállaló alapvető kötelezettsége a munkaviszonnyal kapcsolatban a munkaidőben történő rendelkezésre állás természetesen a munkavégzés. Vannak azonban olyan ...
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
D.A.S. JogSzerviz: a lízingszerződéshez ajánlott casco biztosítást is kötni
A lízingszerződés legnagyobb veszélye az ügyfelekre nézve, hogy a jármű megsemmisülése, vagy ellopása automatikusan megszünteti a szerződést, így a hátralévő ...
Brüsszel üt, Orbán visszaüt
Ha gond van, szívesen nyúl a minisztériumok pénzéhez a kormány - ez látszik az elmúlt évek megszorításaiból. Most mindehhez a presztízsberuházások feladását is ...
A kormány a stadionépítéseket is hajlandó feláldozni
A kormány háromlépcsős javaslatot fogadott el annak érdekében, hogy az EU által elvárt szint alá vigyék a költségvetési hiányt.
A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Beckham megkönnyezte utolsó párizsi meccsét
Gólpasszt adott, majd lecserélték - már csak egy meccse van az angolnak.