Nem változtatott irányadó kamatán a Fed

Vágólapra másolva!
A Fed nem változtatott a 0,00-0,25 százalékos irányadó kamaton. Annak ellenére maradt az eddigi kamatszint, hogy maga a Fed is hangsúlyozta a gazdasági növekedés ütemének lassulását.
Vágólapra másolva!

Az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbank rendszer, a Fed (Federal Reserve Board) monetáris politikát meghatározó nyíltpiaci bizottsága, a FOMC (Federal Open Market Committee) kétnapos ülését követően szerdán bejelentette, hogy nem változtatott a 0,00-0,25 százalékos irányadó kamaton. A döntést a nyíltpiaci bizottság 11-1 arányban hozta meg.

A kamatdöntést követően közleményben kiadott gazdasági helyzetjelentésében és monetáris politikai értékelésében a Fed a szokásosnál erőteljesebb szóhasználattal hangsúlyozta a gazdasági növekedés ütemének lassulását, és fejezte ki szándékát gazdaságösztönző intézkedések meghozatalára szükség esetén.

A Fed megállapítása szerint a gazdasági aktivitás "valamelyest lassult" 2012 első félévében. A foglalkoztatás csak mérsékelt ütemben javult, a munkanélküliség változatlanul magas, csökkenésére csak hosszabb távon lehet számítani. A lakossági kiadások növekedési üteme lassult. Az infláció a csökkenő energiaáraknak köszönhetően mérséklődött, a hosszú távú inflációs kilátások stabilak. Ennek tükrében a Fed kitart alacsonykamat-politikája és a laza monetáris politika folytatása mellett legalább 2014 végéig, és az idei év végéig folytatja kötvényvásárlási "operation twist" programját.

A Fed a gazdasági növekedés lassú, mérsékelt ütemű javulására számít. A globális pénzügyi rendszer problémái azonban változatlanul számos kockázatot támasztanak a növekedéssel szemben. Szükség esetén a Fed ezért kész további monetáris enyhítő, likviditásnövelő intézkedéseket hozni, amennyiben a foglalkoztatási helyzet nem mutat tartós és jelentős mértékű javulást. Ilyen jellegű konkrét intézkedéseket azonban egyelőre nem tervez.

A bejelentést követően a dollár árfolyama a főbb devizákkal szemben erősödött, az euró árfolyama 1,2290 dollárról 1,2240 dollárra csökkent. Az arany unciánkénti ára az előző záráshoz képest mintegy 20 dollárral 1.600 dollár alá esett.