[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

>

hírfolyam költségvetés IMF-tárgyalás sikersztori devizapiac Vállalkozói Negyed Gazdaság Plusz Sport Itthon összegző
90
100
100

Fizetünk az IMF-nek, mint a katonatiszt

[origo]|2012. 08. 10., 13:21|Utolsó módosítás:2012. 08. 10., 13:43|

Pénteken esedékes a magyar állam számára egy 649 millió eurós tőkerészű hitel törlesztése a Nemzetközi Valutaalap felé, ez mai árfolyamon számítva mintegy 180 milliárd forintot tesz ki.

Az IMF oldalán elérhető adatok szerint pénteken 649 millió eurónyi tartozást kell kifizetnie a magyar államnak a 2008-2009-ben felvett hitelcsomagból. Ez a mai árfolyamok figyelembevételével mintegy 180 milliárd forintot tesz ki, és lényegében megegyezik azzal az összeggel, amit májusban is ki kellett fizetnie Magyarországnak - írja a Portfólió.hu.

2008 őszétől kezdődően vett fel Magyarország hitelt az IMF/EU-párostól, több mint 12 milliárd eurót kaptunk. A kölcsönt tavaly novemberben kellett elkezdeni törleszteni, először az Európai Bizottságnak utalt a kormány, 2 milliárd eurót, vagyis durván 600 milliárd forintot. Aztán idén februárban az IMF felé is megkezdtük a törlesztést, akkor 180 milliárd forint ment Washingtonba.

A hitel törlesztése 2016 második negyedévében jár le, az utolsó utalást Brüsszel felé kell megindítanunk (egy 1,5 milliárd eurós tőkerész plusz kamatai formájában).

Címlapsztori»

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd Fújdogál Orbán keleti szele A kormány hatalomra kerülése óta nyíltan udvarol a keleti országoknak, próbálja rábírni őket, hogy vegyenek magyar termékeket. A cégek is szívesen mennek keletre, mert ...
    Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd Fújdogál Orbán keleti szele A kormány hatalomra kerülése óta nyíltan udvarol a keleti országoknak, próbálja rábírni őket, hogy vegyenek magyar termékeket. A cégek is szívesen mennek keletre, mert ...
    Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd Fújdogál Orbán keleti szele A kormány hatalomra kerülése óta nyíltan udvarol a keleti országoknak, próbálja rábírni őket, hogy vegyenek magyar termékeket. A cégek is szívesen mennek keletre, mert ...
    Forrás: Alice Project Meglibbent a japánok szoknyája Amikor nő a gazdaság, a női szoknyák rövidebbek lesznek - állítja egy 90 éves, azóta igazolt elmélet. Ezen felbuzdulva Japánban egy lánybanda vállalta, hogy rövidebb ...
    Forrás: Flickr/Гаянэ Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
    Forrás: MTI/Lendvai Péter Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma Az OTP megvenné az MKB-t, már csak a részleteken vitáznak. A lehetséges óriásfúzió révén a piacvezető és a negyedik legnagyobb bank kelne egybe, de Csányi Sándor több ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Egy év után újra nő a magyar gazdaság Négy negyedév recesszió után a magyar gazdaság újra növekszik. Az idei év első negyedévében a KSH adatai szerint 0,7 százalékkal nőtt a gazdaság. Száguldásra azért nem ...
    Forrás: AFP/Georges Gobet Brüsszel üt, Orbán visszaüt Ha gond van, szívesen nyúl a minisztériumok pénzéhez a kormány - ez látszik az elmúlt évek megszorításaiból. Most mindehhez a presztízsberuházások feladását is ...
70
Electrolux EWS 1277 FDW elöltöltős keskeny mosógép az eluxshop.hu-tólCsak 45 cm mélység! A-30% energiaosztály, maximum 1200 fordulat/perc centrifuga, max. 6,5 kg ruhatöltet, TIME MANAGER, 180 fokig nyitható ajtó, magyar nyelvű kezelőpanel, LCD kijelző
122 900 Ft

24 óra hírei »


80
hirdetés

Olvasnivaló

A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Innen indult a setyesutya, ujjtekerő Böde Dani A Fradi-csatár mindig kirúgta a kertet, ma már minden róla szól. Riport Madocsáról.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10