Állami tulajdonba kerül a Pro-M Zrt.

Vágólapra másolva!
A Magyar Telekom közel 20 milliárd forintért eladja az államnak a rendőrség, a mentőszolgálat és a katasztrófavédelem digitális távközlési rendszerét működtető Pro-M Zrt.-t.
Vágólapra másolva!

Az állam megvásárolja a Magyar Telekomtól az Egységes Digitális Rádiórendszert (EDR) üzemeltető Pro-M Zrt.-t. Az adásvételi szerződés értelmében a Pro-M szeptembertől kerül a kormányzati informatikai és távközlési üzemeltetést és szolgáltatást ellátó állami cég, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.) tulajdonába - közölte a telekommunikációs társaság szerdán.

Az állam és a Pro-M Zrt. között 2005-ben létrejött szerződés alapján az EDR üzemeltetését 10 évig látta volna el a Pro-M Zrt. az eredeti feltételek mellett. Az állam eredeti szándékai szerint is opciós joggal bírt a tulajdonjog átvételére, mivel a rendkívül magas rendelkezésre állást biztosító, zárt rádió-távközlő rendszer a magyarországi kritikus információs infrastruktúra egyik kulcseleme.

Rendőrök, tűzoltók használják a rendszert

A tervezettnél korábban megvalósuló adásvétel elsődleges oka az EDR egységes, állami távközlési szolgáltatói körbe való integrálása. "A konszolidációs folyamatot elősegítette a szerződő felek által előrehozott tárgyalási folyamat. A vezető távközlési szolgáltató képviseletében tárgyaló T-Systems Magyarország Zrt. és a NISZ Zrt. piaci alapokon nyugvó kölcsönös megállapodásra jutottak a működési feltételek vizsgálatát követően a kiemelt közérdek figyelembevételével. A Pro-M Zrt. állami tulajdonba kerülése támogatja a kormány hálózatkonszolidációval kapcsolatos célkitűzéseit, és lehetővé teszi, hogy a kormányrendeletben kijelölt kormányzati célú hírközlési szolgáltató, a 100 százalékos állami tulajdonú NISZ Zrt. az EDR üzemeltetését és a kapcsolódó szolgáltatásokat a vállalat közvetlen állami tulajdonlással biztosítsa az ellátotti körbe tartozó szervezeteknek" - áll a M-Telekom közleményében, amely szerint a tranzakció összértéke - amely magában foglalja a részvényeladást, a Magyar Telekom Pro-M Zrt. számára nyújtott hiteleit, valamint a Pro-M működőtőke-igényét - összesen 19,9 milliárd forint.

A Pro-M Zrt. a T-Systems Magyarország Zrt.-hez hasonlóan a Magyar Telekom-csoport tagja, a céget 2005-ben alapították az EDR kiépítése és üzemeltetése érdekében. Az EDR a 380-400 MHz-es frekvenciasávon működő országos mobilrádió-hálózat, amely a sürgősségi szolgálatok (azaz a rendőrség, a mentőszolgálat, a katasztrófavédelem) és más közbiztonsági szervek magas színvonalú, Tetra-szabvány szerinti mobilrádiós kommunikációját teszi lehetővé. A budapesti hálózat átadása 2006. április 5-én megtörtént, ezután a középső, majd a keleti és végül a nyugati országrészt fedték le a Pro-M szakemberei. A vállalat a hálózat országos kiterjesztését 2006 decemberére, a kitűzött határidő előtt egy hónappal, rekordgyorsasággal teljesítette. Az országos hálózatban 270 bázisállomás működik, amelyek 42 ezer készülék használatának technikai háttérbázisát biztosítják. A teljes kiépítéssel és használatbavétellel Európa egyik legkorszerűbb és létszámarányában legkiterjedtebb Tetra rádiórendszere valósult meg Magyarországon.

Az EDR a Tetra-technológiával valósult meg, amely mozaikszó a Terrestrial Trunked Radio elnevezés (földi trönkölt rádió) rövidítése. A Tetra egy professzionális felhasználásra tervezett, mobil távközlő rendszer, amely segítségével a csoportkommunikációs szolgáltatások, a mobiltelefon-szolgáltatás, az üzenetküldés és a mobil adatszolgáltatások egyedi kombinációja egyetlen rádióegységről érhető el. A Pro-M Zrt. által megvalósított EDR rádiószolgáltatás jelenlegi felhasználói többek között az Országos Rendőr-főkapitányság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Tűzoltóság szervezetei, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóság, az Országos Mentőszolgálat, az OMSZ Légimentő Kht., a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, a Honvédség és a Nemzetbiztonsági Szolgálatok.

Az [origo] Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.