Pluszban maradt a K&H Bank

Vágólapra másolva!
Közel 8 milliárd forintos nyereséget ért el a K&H Bankcsoport az első félévben, de a hitelportfólió minősége kis mértékben tovább romlott. A banknál egyre többen igénylik az árfolyamgát lehetőségét. 
Vágólapra másolva!

A K&H bankcsoport 2012. első félévében 7,9 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el. Ez az összeg 37 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbi eredménynél, elsősorban a deviza jelzáloghitelek végtörlesztése nyomán alacsonyabb hitelállomány és a növekvő euró finanszírozási költségek miatt, amelyeket részben ellensúlyozott az alacsonyabb céltartalékképzés. A tisztított adózás utáni eredmény 2012 első hat hónapjában 15,7 milliárd forint volt. A nem-teljesítő hitelek aránya 12,1 százalékról 13,3 százalékra nőtt egy negyedév alatt.

A nem-teljesítő hitelek aránya áprilisban és májusban növekedett, júniusban azonban már csökkenni kezdett. Hendrik Scheerlinck, a K&H csoport vezérigazgatója szerint ennek az a magyarázata, hogy egyre több ügyfél kezdi igénybe venni az árfolyamgát és az ahhoz kapcsolódó gyűjtőszámla hitel lehetőségét, másrészt újra elérhetővé vált a bank saját fizetéskönnyítési programja, amit korábban ideiglenes jelleggel felfüggesztettek.

A bank betétállománya a lakossági szegmensben 4 százalékkal, a kkv területen 6 százalékkal nőtt éves összehasonlításban. A lakossági hitelállomány elsősorban a deviza jelzáloghitelek végtörlesztése miatt csökkent, a hitelek iránti kereslet pedig minden szegmensben továbbra is visszafogott, jelezte a vezérigazgató. A bank hitel-betét aránya június végén 77,7 százalék volt, ez Gombás Attila, pénzügyi vezető szerint a nagyobb magyarországi bankok között továbbra is a legjobb.