Tolódik az IMF-tárgyalások folytatásának időpontja

Vágólapra másolva!
Varga Mihály főtárgyaló azt mondta Varsóban, hogy októberben folytathatják az egyeztetéseket az IMF-fel és az Európai Unióval. A Bloomberg kommentárja szerint korábban az egyeztetések szeptemberi folytatásáról volt szó.
Vágólapra másolva!

Októberben folytatódhatnak Magyarország hiteltárgyalásai a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval - írta Varga Mihály tárca nélküli minisztert idézve a Bloomberg hírügynökség. A magyar főtárgyaló kedden Varsóban nyilatkozott erről. A Bloomberg emlékeztetett arra: korábban arról volt szó, hogy az egyeztetések szeptemberben folytatódnak.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn parlamenti felszólalásában úgy fogalmazott, hogy Magyarország ma erősebb, mint 2008-ban volt, nagyobb a mozgástere, ezért nem szorul rá arra, hogy a négy évvel ezelőttihez hasonló, "rossz megállapodást" kössön a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).

Magyarországnak a saját problémái miatt egyébként nem is lenne szüksége biztosításihitel-típusú IMF-megállapodásra, arra az uniós problémák miatt kényszerül - jelentette ki.

Az elmúlt hét végén, a hagyományos kötcsei találkozón Varga Mihály ugyancsak azt hangoztatta, hogy Magyarországnak jó megállapodást kell kötnie a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval. A tárca nélküli miniszter megerősítette, hogy Magyarország alapvetően biztonsági hitelre tart igényt.