Tízmilliárdos hitelt vesz föl a főváros

Vágólapra másolva!
Tízmilliárd forintnyi hitelt kíván felvenni Budapest vezetése a jövő évben. A főpolgármester-helyettes szerint még nem tudni, hogyan alakulnak a költségvetés jövő évi számai, de a kockázatok miatt szükséges már most hitelkeret-szerződést kötni.
Vágólapra másolva!

Tízmilliárd forint hitelt vesz igénybe a fővárosi önkormányzat a jövő évi gazdálkodásához, emellett pedig 25 milliárd forint összegű folyószámla-hitelkeretet nyittat. Erről a Fidesz-KDNP 18 igen és az ellenzéki képviselők 12 nem szavazatával döntött a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön.

Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes indítványában jelezte, hogy a 2013. évi központi költségvetés fővárost érintő hatásai még nem ismertek, így az ebből fakadó finanszírozási kockázatok kivédése érdekében szükséges egy középlejáratú hitelkeret-szerződést megkötni. A banki források szűkösségére hivatkozva öt kisebb összegű (1, 1,5 és háromszor 2,5 milliárd forint) hitelkeretre írnak ki tárgyalásos közbeszerzési eljárást.

Emellett a likviditás folyamatos, biztonságos fenntartása érdekében egy legfeljebb 25 milliárd forintos folyószámlahitelkeret-szerződést is megkötnek. Ennek oka, hogy az önkormányzat költségvetési gazdálkodása, feladatai teljesítése során a beérkező bevételek és a teljesítendő kifizetések ütemezése nem hangolható össze teljes mértékben.

Bagdy Gábor a döntés után azt hangsúlyozta újságíróknak, hogy nem hitelfelvételről határozott a testület, hanem arról, hogy a főváros számára nyíljon meg egy lehetőség, hogy hitelt tudjon felvenni. Mint mondta, ennek több hónapos átfutási ideje van, s mire a költségvetési koncepció az állami költségvetés ismeretében elkészül, mód lesz arra, hogy a hitel tényleges összegéről döntsenek.