Gyurcsányék IMF-megállapodását vizsgálná a Fidesz

Vágólapra másolva!
Azt szeretné a Fidesz, ha a parlament gazdasági bizottsága megvizsgálná a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval 2008-ban a Gyurcsány-kormány által kötött hitelmegállapodást. Rogán Antal frakcióvezető egy számvevőszéki jelentésre hivatkozva azt mondta, hogy kérdés, hogy "az akkori kormány miért tette fel a kezét azonnal". A hivatkozott számvevőszéki jelentésben azonban nem pontosan ez áll.
Vágólapra másolva!

A Fidesz szükségesnek tartja, hogy a parlament gazdasági bizottsága megvizsgálja a 2008-as EU/IMF-megállapodás megkötésének körülményeit és következményeit. Rogán Antal frakcióvezető hétfői sajtótájékoztatóján azzal indokolta a vizsgálatot, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) augusztus végi jelentése szerint 2008-ban "nem kellett volna olyan hamar megkötni az IMF-megállapodást, mint ahogy az megköttetett".

Rogán Antal szerint felvetődik a kérdés, hogy ha a költségvetés adóssághelyzete nem indokolta a sietséget, az akkori kormány "miért tette fel a kezét azonnal és automatikusan, miért volt szükség a nyugdíjak és a bérek ilyen gyors csökkentésére".

Rogán Antal a parlament gazdasági bizottságának elnökeként ezért azt kezdeményezi, hogy a testület vizsgálja meg a megállapodás körülményeit, és hallgassa meg e tárgyban Simor András jegybankelnököt és Veres János akkori pénzügyminisztert, akik a megállapodást aláírták.

Az ÁSZ államadósságról szóló 2012. augusztus 23-ai jelentésében azonban nem pontosan az áll, amit Rogán említ. Az ÁSZ-jelentés nem a gyors szerződéskötést kifogásolta, hanem a pénz lehívásának időzítését. A jelentés szerint az IMF-hitelrészletek lehívásának időpontja és felhasználása alapján az államadósság-kezelés igénye nem indokolta a hitel ilyen gyors felvételét. Azt is írta az ÁSZ, hogy a harmadik részlet esetében nem felelt meg a valóságnak a Pénzügyminisztérium azon állítása, hogy a lehívott pénz nem növeli az államadósságot.