A kormány bármikor a kukába dobhatja a költségvetést

Vágólapra másolva!
Teljesen felesleges volt a nagy sietség a 2013-as költségvetés megalkotásánál - ezt üzeni a kormány azzal a törvénnyel, amelyet ma fogadott el a parlament.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés néhány ponton átírta a gazdasági stabilitási törvényt, a módosítások közül a legnagyobb jelentősége annak van, amely szabad kezet ad a kormánynak abban, hogy lényegében bármikor, bárhogyan átírja azt a költségvetést, amelyet a parlament heteken-hónapokon keresztül tárgyalt és alakított.

Az évtizedek óta érvényes parlamenti eljárási szabály szerint a költségvetési törvényről két részletben szavaznak a képviselők. Az első körben megállapítják, hogy mennyi pénzből gazdálkodhatnak az egyes minisztériumok és kormánytól független szervek (például az Alkotmánybíróság, Állami Számvevőszék, tudományos akadémia), mennyi bevétele lesz az államnak, így kialakul, hogy mennyi lesz a hiány. Ezen később nem lehet változtatni. A második körös szavazásnál csak minisztériumon belüli pénzmozgatásra nyílik mód, de ez csak azt jelenti, hogy az összkiadás nem változik - ahogyan a bevétel és a hiány sem -, csak egyik területnek adnak több pénzt valamely másik feladat rovására. A második körös szavazás után már csak egy formalitás marad, a zárószavazás.

A kormányt a ma elfogadott törvénnyel arra hatalmazta fel a parlament, hogy kénye-kedve szerint átírja azt a költségvetést, amelyet az egyeztetések, lobbiharcok kialakítanak. A kabinet ugyanis benyújthat egy olyan, zárószavazás előtti módosító javaslatot a mindenkori költségvetéshez, amellyel megváltoztathatja a kiadási és bevételi fő számokat és a deficit mértékét is.

A költségvetés szabad átírásának jogát azzal indokolja a kormány, hogy a nemzetközi szervezetekkel való tárgyalások megkövetelhetik a lépést. Ezzel az éppen elakadt, az IMF-fel és az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalásokra utal a kabinet, de ezzel az egy mozdulattal tönkre is tudja tenni bármelyik intézmény, terület sikeres lobbitevékenységét.

A ma megszavazott törvény egyértelművé teszi egyben azt is, hogy alig volt haszna a jövő évi költségvetés hipergyors megalkotásának. A kormányfő utasítására a parlament már júliusban elfogadta a kiadási és bevételi számokat és a hiányt, holott közgazdászok között nagy volt az egyetértés, hogy annyira bizonytalan gazdasági alapokra építi a büdzsét a kormány, hogy a nagy sietség bajt szülhet. A kormányfő abban reménykedhetett, hogy két legyet üt egy csapásra: beszoríthatja a jelentős érdeksérelemmel sújtott és ezért a kormány által készített költségvetési tervet átírni akaró polgármestereket azzal, hogy pár hétre rövidítette le az első körös tárgyalást, másrészt pedig úgy vehet fel tárgyalópozíciót az IMF-fel és a bizottsággal szemben, hogy azt mondhatja, a parlament már megkötötte a kormány kezét azzal, hogy a költségvetés fő vonalait már eldöntötte.

A jövő évi költségvetésben azonban úgy 5-600 milliárd forintos lyuk tátong, részben a megalapozatlan makrogazdasági feltételezések miatt. Ha a kormány valóban meg szeretne állapodni az IMF-fel és a bizottsággal, akkor ezt be kell foltoznia, amit csak úgy tehet meg, hogy a most kapott jogával él.

A parlament egy másik ma megszavazott törvénnyel szentesítette a kormánynak azt a döntését, amely több milliárd forinthoz juttatja a háziorvosokat, védőnőket, fogorvosokat, patikákat.