Jöhetnek még megszorítások

Vágólapra másolva!
A kormány a már nyilvánosságra került bürokráciacsökkentésen és a segélyezési plafonon túl is "gondolkodik még egyéb kiadásoldali intézkedésekben" az IMF-megállapodás érdekében - mondta szerdán az Indexnek Varga Mihály, az IMF-EU-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter.
Vágólapra másolva!

A főtárgyaló hozzátette: a kiadásoldali intézkedéseket előbb az IMF-fel szeretnék megvitatni, mielőtt nyilvánosságra kerülnének. "A tárgyalások érdekében nem lenne szerencsés, ha a sajtóból értesülnének róla".

A miniszter megerősítette, hogy a bankadó kapcsán mindenképp tartani fogják magukat a bankszövetséggel kötött korábbi megállapodáshoz. Ezt jelenti, hogy a válságadóként 2010 végén kivetett sarc 2013-ban a korábbi érték felén marad, 2014-től pedig megszüntetik.

Varga Mihály elmondta, hogy az IMF válasza bármikor megérkezhet, de "mivel a mi fő tárgyalópartnerünk, Thanosz Arvanitisz jó eséllyel érintett az IMF éves közgyűlésén", legkorábban annak lezárultával, tehát október 15. után folytatódnak az egyeztetések.