Abba kell hagyni a bankárok szapulását

Vágólapra másolva!
Nem igaz, hogy a magyar bankok agyonnyerték volna magukat, és abba kell hagyni a bankárok szapulását - mondta Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke az 50. Közgazdász Vándorgyűlésen.
Vágólapra másolva!

A magyar gazdaságban lévő hitel mennyisége drasztikusan csökkent. Van egy nagy bajunk, kevés hitelt pumpálunk a rendszerbe, de a hitelszűkére nincs megoldás - mondta Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke a magyar gazdaságról az 50. Közgazdász Vándorgyűlésen.

Szerinte a magyar bankokat alaposan feltőkésítették a tulajdonosaik, a tőkemegfelelési mutató duplája az európai átlagnak. Mindez úgy valósult meg, hogy a magyar adófizetőknek ez egy petákjába se került - magyarázta. A legnagyobb erőssége a magyar bankrendszernek, hogy a magyar bankok beágyazottak Európába - így nem a magyaroknak kellett állniuk a segítség számláját.

Teljesen átalakulhat a lakáspiac

Az elnök cáfolta, hogy agyonnyerték volna magukat Magyarországon a bankok. "Valaki azt mondta, hogy extraprofitot tettek zsebre a magyar bankok. Ez nem igaz. A részvényekre eső eredmény az 1994 és 2012 között extra alacsony volt Magyarországon" - közölte Patai. Ha nem lett volna bankadó és végtörlesztés, akkor a magyar bankrendszerrel nem lenne semmi gond Patai Mihály szerint, aki adatokkal támasztotta alá mondandóját.

A lakossági hitelezés teljesen átalakul, más lesz a hitel szerepe, és más feltételekkel lehet majd felvenni - fogalmazott Patai. Igaz ez a lakáshitelezésre is. Patai szerint a portugál, ír, izraeli és a többi ingatlanépíttető elment már Magyarországról, mert "a bankok elzavarták őket". Nem is jönnek vissza, ezért a magyar lakáspiac teljesen átalakul. A bankrendszer üzleti lehetőségei is átalakulnak azért, mert Magyarország fölösleges kockázatokat vállalt magára. Magyarországnak az IMF-megállapodás nélkül, de vele is nagyobb a kockázata, mint a válság előtt volt. Lassan ott tartunk, hogy a multinacionális vállalatok már külföldi központjaikból fogják fizetni a magyar dolgozóikat, mert nem akarják kifizetni a forgóeszköz-hitel kockázati felárait.

"Sok jogos kritikát kaptunk, de abba kell hagyni a bankárok szapulását" - mondta. "Az a rossz hírem, hogy a szerény nyereségességű bankrendszerre szükség van" - üzente előadása végén a politikusoknak a bankszövetségi elnök. Hozzátette ugyanakkor, hogy törekszik a tárgyalófeleivel való megállapodásra. Idézte Széchenyi István szavait: "A hitel híja szinte minden mozgást elakaszt".