Fizetek, csak vidd a bankom!

2012.10.01. 23:46

Szimbolikus áron eladja görög leánybankját a Crédit Agricole, sőt az üzlet még neki kerül 550 millió eurójába, illetve 150 millióból még a vevőt is kisegíti. A hír mégis pozitív, mert azt jelenti, hogy a francia bank kiszabadul a görög válság csapdájából.

Egy euróért eladja görög leánybankját, az Emporikit a francia Crédit Agricole, sőt 550 millió euró értékben az átadott forrásaiból tőkét is emel az áruba bocsátott bankban, csak hogy megszabadulhasson a veszteségtermelő intézettől.

Ez azt jelenti, hogy lényegében 550 millió eurót fizet a vevő Alpha Banknak a francia bank, hogy megszabaduljon a leányvállalatától. A franciák eddig mintegy 10 milliárd eurót öltek a görög Emporikibe, amióta 2006-ban megvásárolták - írta a Reuters.

A piac örült a hírnek, a francia bank részvényei 3,9 százalékkal drágultak a hírre. Az első hallásra igen rosszul hangzó ötlet azért jelenthet mégis jó hírt, mert a piacon arra számítottak, hogy a franciák sokkal többet fognak bukni az ügyleten. A Crédit Agricole ezzel könnyebben eléri a 2013 végéig szóló pénzügyi tervét, hogy stabilizálhassa tőkehelyzetét. A görög válság pénzszivattyúvá változtatta a bankokat, mert egyre szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük, miközben egyre rosszabbak a gazdasági feltételek.

A francia bank korábban 2,3 milliárd euró tőkeemelést tervezett az Emporikiben, ezt megfejelik 550 millió euróval. Sőt a vásárló Alpha Bank kötvényeiből még 150 millió eurónyit is megvesznek. Az Alpha Bank az eddig harmadik legnagyobb Emporiki megvásárlásával a második legnagyobb görög bankká nő.