Nemzetbiztonsági kockázatot jelent a Huawei és a ZTE

Vágólapra másolva!
Két kínai telekommunikációs céget is kitilthatnak az amerikai piacról, mert egy bizottság szerint túl nagy bennük a kínai állam befolyása, ami biztonsági kockázatokat jelent az Egyesült Államok számára.
Vágólapra másolva!

Kínai telekommunikációs cégeket tilthatnak ki az amerikai piacról, mert amerikai vélemények szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent a Huaweiben és a ZTE-ben tapasztalható nagymértékű kínai állami befolyás, közölte a Reuters hétfőn.

Az erről szóló jelentést hétfőn hozza nyilvánosságra a cégeket 11 hónapon át vizsgáló bizottság. A Huawei a világ második legnagyobb informatikaihardver-gyártója a svéd Ericsson után, a ZTE az ötödik. A Huawei bevételeinek négy százaléka származik az Egyesült Államokból, a ZTE-nél ez a szám 3 százalék, mindkét cég főleg mobileszköszöket értékesít Amerikában.

Elemzők szerint, ha esetleg valóban életbe lépne egy tiltás, az csak abban az esetben rázná meg a cégeket, ha nemcsak a telekommunikációs eszközökre lenne érvényes, hanem a mobilokra is.

A BBC szerint a bizottság jelentésében azt javasolja, hogy a felvásárlásokat tiltsák meg a Huawei-nek és a ZTE-nek Amerikában, ami egy jóval visszafogottabb javaslat, és nem is példa nélküli. A két céget korábban is megvádolták már azzal, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek Amerikában, és a Huawei egyik felvásárlási törekvését már meg is vétózták tavaly ezért.

A BBC szerint elképzelhető, hogy a jelentésnek politikai okai is vannak, miután a finisébe forduló amerikai elnökválasztáis kampánynak az egyik fontos eleme a Kínával való kapcsolat.