Orbánnal tárgyalt a Gazprom vezére

Vágólapra másolva!
A Gazprom vezetője idén már másodszorra tárgyal Budapesten Orbán Viktor miniszterelnökkel. A Déli Áramlatról beszélgetnek ilyen sokat.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára ma a parlamentben fogadta Alekszej Millert, a Gazprom vezérigazgatóját és helyettesét, Alekszandr Medvegyevet - közölte a miniszterelnök szóvivője. A tárgyaláson Európa energiaellátásának helyzetéről tárgyaltak, és sorra vették a folyamatban lévő energiaipari projekteket, különös tekintettel a közös megvalósítás alatt álló Déli Áramlat gázvezetékre.

Nem először fordul elő, hogy a Gazprom vezetője a miniszterelnökkel egyeztetett, és ezt csak utólag jelentik be. Április közepén is Budapesten járt Miller, a téma már akkor is a Déli Áramlat volt.

A megbeszéléseket követően a Gazprom honlapján megjelent közlemény szerint a Déli Áramlat magyarországi szakaszának megépítésével kapcsolatos végső döntés október végéig megszületik.

Az idén augusztusban olyan horvát sajtóhírek láttak napvilágot, hogy a Déli Áramlat az eredeti tervekkel ellentétben elkerüli Magyarországot, és helyette Horvátországon keresztül haladna Olaszország irányába.