Kéthetes csúcs közelében a forint

Vágólapra másolva!
Az euró/forint árfolyam, amely csütörtökön több mint két hete nem látott mélységben, 281,4 alatt is megfordult, éjszaka sem emelkedett feljebb jelentősen. Péntek reggel fél 8-kor egy euró 281,65 forintot ért a bankközi devizapiacon.
Vágólapra másolva!

Az euró a dollárral szemben kissé erősödött péntek reggelre: fél nyolckor az árfolyam 1,2933 fölött járt, míg egy nappal korábban egy euró 1,2871 dollárt ért. Az amerikai pénz hat másik devizához viszonyított erejét számszerűsítő Dollar Index, amely szerdán egy hónapos csúcson, 80 fölött is megfordult, 79,8 alá ereszkedett.

Az elmúlt három napban az euró/dollár árfolyam meglehetősen szűk sávban mozgott - kedd reggel óta a kötések zöme 1,2850 és 1,2950 között jött létre -, ami azt jelezheti, hogy a kereskedők egyelőre csak várják a valóban piacmozgató híreket.

Mindenki arra vár, hogy Spanyolország segítségért folyamodjon, az Európai Központi Bank pedig megkezdje a kötvényvásárlást - idézi a Reuters Gareth Berryt, a UBS devizastratégáját. Amíg ez nem következik be, addig az euró/dollár árfolyamban nem várható komolyabb elmozdulás - jósolta a szakember.

Spanyolország helyzetét tovább gyengítette a Standard & Poor's, amely BBB mínuszra rontotta az ország besorolását (ez az osztályzat a legalsó, még befektetésre javasolt szint, a következő rontás már a bóvli kategóriát jelenti). A tízéves spanyol államkötvények hozama mindazonáltal még mindig messze van a júliusban elért 7,75-ös eurózóna-rekordtól. A csütörtöki aukción az átlaghozam 5,76 százalék volt. Július végén, miután Mario Draghi EKB-elnök bejelentette, hogy a központi bank mindent elkövet az euró megmentése érdekében, a 10 éves spanyol hozamok 5,55-ig ereszkedtek.

Spanyolországgal kapcsolatban az IMF mintha megértőbb lenne, mint az S&P. Christine Lagarde csütörtökön arról beszélt, hogy Spanyolországnak - ahogyan Görögországnak is - több időt kellene hagyni arra, hogy rendbe tegye a költségvetését. A túl gyorsan végrehajtott, túlságosan erőteljes kiigazítás több kárt okozhat, mint hasznot - fejtegette a valutaalap vezére a szervezet közgyűlésén, Tokióban.