Hárommillióért jut a rossz adósok házához az állam

Vágólapra másolva!
Októberben dupla annyi bedőlt hiteles ajánlotta fel a lakását az államnak, mint szeptemberben. A legtöbb felajánlás még mindig Borsodból és Szabolcsból érkezik.
Vágólapra másolva!

Eddig Borsodban és Szabolcsban ajánlotta fel a legtöbb bedőlt hiteles a lakását az államnak. A Nemzeti Eszközkezelő közleménye szerint a felajánlott ingatlanok átlagos forgalmi értéke hatmillió-hatszázhatvanezer forint. Az állam nevében eljáró Nemzeti Eszközkezelő átlagosan hárommillió forintot fizet egy lakásért.

A nyáron életbe lépett jogszabályváltozások szélesebb kör számára tették elérhetővé a programot, így szeptemberben és októberben ugrásszerűen megemelkedett a megvételre felajánlott ingatlanok száma - olvasható a közleményben. Októberben - az előző hónaphoz képest - több mint duplájára nőtt a felajánlott ingatlanok száma.

A NET közleménye szerint a legtöbb felajánlás továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezik. Ebből a két megyéből érkezik a felajánlások több mint 30 százaléka, Budapest és Pest megyéből pedig közel 10 százaléka. Győr-Moson-Sopron és Vas megyében viszont még az egy százalékot sem éri el a felajánlott lakások száma.

A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. jelenleg ezeregyszáz adásvételi és bérleti szerződés előkészítésén dolgozik - közölte a cég.

Arról, hogy eddig pontosan hány esetben zárult már le a folyamat (korábban 8 darab ingatlan tényléeges átvételéről voltak sajtóinformációk), megkérdeztük a NET-et. "A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. az ügylet beérkezésétől számítva - a törvényben foglalt határidők alapján - két-három hónapon belül köti meg az adásvételi- és bérleti szerződést. Az adásvételi- és bérleti szerződések ütemezése megegyezik a felajánlások ütemezésével. Eszerint a szeptemberben beérkezett felajánlásokhoz kapcsolódó adásvételi szerződések novemberben fognak tömegesen lezárulni, az októberi felajánlásokhoz kapcsolódó adásvételi szerződések pedig decemberben" - írta válaszában a társaság.

Hozzátették azt is, hogy ez idő alatt a hiteladós lakhatása nincs veszélyben, mert a hitelt nyújtó pénzügyi intézmény a végrehajtási eljárást felfüggeszti. Az eljárás során a NET Zrt. munkatársai a beérkezett dokumentumokat tartalmi és formai szempontból is ellenőrzik, szükség esetén hiánypótlást kérnek. Ellenőrzik az ingatlan tulajdoni lapját; a tulajdoni lapon található összes hitelező pénzügyi intézménnyel felveszik a kapcsolatot; elkészítik a vételár-felosztást; helyszíni szemle során ellenőrzik az ingatlan műszaki állapotát. "A társaság minden olyan felajánlott ingatlant megvásárol, ahol teljesülnek a jogszabályi feltételek" - hangsúlyozta az eszközkezelő.