Nem jön az IMF Magyarországra

Vágólapra másolva!
Az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója egy washingtoni sajtótájékoztatóan azt mondta: a szervezet egyelőre nem tervezi, hogy delegációt küldjön Magyarországra. A magyar kormánynak világosan jeleznie kéne, hogy az IMF-et és az Európai Bizottságot értékes partnernek tekinti a reformkiigazítási folyamat tervezésében.
Vágólapra másolva!

Továbbra sincs időpontja annak, hogy mikor folytatódnak a hivatalos tárgyalások a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Magyarország között - jelentette ki csütörtöki washingtoni sajtótájékoztatóján Gerry Rice, a IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója. Rice szerint az IMF jelenleg nem tervezi, hogy missziót küldjön Magyarországra.

"A programtárgyalásokon való érdemi előrelépéshez arra lenne szükség, hogy a (magyar) kormány világosan jelezze: az IMF-et és az Európai Bizottságot értékes partnernek tekinti a reformkiigazítási folyamat tervezésében, és hogy világosan elkötelezze magát az olyan intézkedések mellett, amelyek biztosítják a pénzügyi kiigazítást, és előmozdítanák a növekedést." Az IMF külkapcsolati igazgatója megismételte, hogy a valutaalap fő irányvonalait az IMF küldöttségének július 26-án kiadott sajtóközleménye tartalmazza.

Egy további kérdésre, amely arra vonatkozott, hogy miért kell a politikai kifogásokat megfogalmazó Európai Bizottságot is bevonni a Magyarország és a politika fölött álló IMF közötti tárgyalásokba, Gerry Rice kijelentette: "Több országban is együttműködünk az EU-val. Magyarországot júliusban egy közös EU-IMF-küldöttség kereste fel. Úgy gondolom, fontos, hogy oly módon haladjunk előre, hogy megerősítsük ezt a partneri kapcsolatot. Természetesen mindezen országok esetében az IMF-nek önálló elemzései és javaslatai vannak, amelyeket értelemszerűen alkalmazunk."

A valutaalap egyebek mellett rámutatott: rövid távon kulcsfontosságú kihívás a makrogazdasági és pénzügyi stabilitás fenntartása, és ezzel egy időben egy robusztusabb növekedés alapjainak megteremtése, ami az életszínvonal javulásának szükséges feltétele. A gazdaságpolitikának ezért arra kell törekednie, hogy fenntartható módon haladjon előre a szükséges költségvetési konszolidációval, állítsa helyre a pénzügyi szektor szilárdságát, valamint hozzon létre egy üzletbarátabb környezetet, és támogassa a strukturális reformok végrehajtását, építve az első Széll Kálmán-terv céljaira.

Elsőként az [origo] számolt be róla, hogy a magyar kormány IMF-ellenes kampánya az utolsó cseppek egyike lehetett a pohárban, a Valutaalapnál már csak akkor fognak foglalkozni Magyarországgal, ha gyökeres gazdaságpolitikai fordulatot látnak.