Kitartó kamatcsökkentés a külső tagok célja

Vágólapra másolva!
A monetáris tanács két külső tagja 4,5-5 százalékos alapkamatot látna ideálisnak. Gerhardt Ferenc és Bártfai-Mager Andrea erről a Bloomberg hírügynökségnek adott interjújában beszélt.
Vágólapra másolva!

Magyarországon az alapkamat egyensúlyi szintje 4,5-5 százalék között van, ez az a szint, amely ugyanannyira támogatja a növekedést, mint amennyire kordában tartja az inflációt - mondta Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának külső tagja a Bloomberg üzleti hírportálnak adott interjúban hétfőn.

Gerhardt Ferenc közölte: a magyar kamatszint mellett 0,25 százalékpontos kamatmozgások ésszerűek, és nagyon erős indok kell ahhoz, hogy 0,50 százalékpontos kamatemelés vagy kamatcsökkentés mellett döntsön a monetáris tanács.

A hírportálnak adott közös interjúban Bártfai-Mager Andrea, a tanács másik külső tagja úgy fogalmazott: a kamatcsökkentéseknek óvatosnak és fokozatosnak kell lenniük.