Varga: Az IMF korrektebb, mint Brüsszel

Vágólapra másolva!
Varga Mihály hiteltárgyalásokkal megbízott miniszter szerint szükség van a hitelmegállapodásra, mert bár most képes finanszírozni magát az ország, de azt nem lehet tudni, hogy ez a jövőben is így lesz. Varga Brüsszelt pedáns, szigorú könyvelőhöz hasonlította és azt is közölte, hogy a kormány által kampányban kritizált IMF a korrektebb partner. 
Vágólapra másolva!

Lesz-e megállapodás? Lehet - mondta Varga Mihály, a hiteltárgyalások lefolytatásáért felelős miniszter a Századvég Alapítvány, a Heti Válasz és a Száll Kálmán Alapítvány keddi konferenciáján kedden délelőtt utalva az hitelkeretről folytatott egyeztetésekre. A megállapodás időpontjáról Varga nem beszélt, annyit mondott, hogy meg kell várni az Európai Bizottság valamennyi tagországot értékelő jelentését, amely november 7-én, szerdán jelenik meg.

"Vajon logikus-e Brüsszel részéről, hogy azzal foglalkozik 3,1 vagy 2,9 százalék lesz-e a hiány. Azt kellene értékelni, hogy nem 6-7 százalékos a hiány" - mondta Varga Hozzátette: egy tized százalékponton vitatkozunk, Brüsszel olyan, mint egy pedáns könyvelő. Ebből a szempontból az IMF korrektebb. Nem annyira szigorú, mert szélesebb alapon értékeli a helyzetet, a folyamatok, a teljes intézkedési csomag és annak hatásai érdekli őket.

Tanácstalanság

Varga szerint Magyarország szeretne megállapodni és szükség van a megállapodásra. "Nem pénz kell, hanem biztosíték, biztonsági háló. Törekedni kell arra, hogy az államháztartás támaszt kapjon" - közölte Varga. Hozzátette: messze vagyunk attól, hogy Magyarország azt mondhassa, a jövőben biztonságosan tudja magát finanszírozni a piacról. Nem vagyunk abban a biztonsági zónában, ahol például a balti államok. Most gond nélkül megoldja Magyarország a finanszírozást, ez részben a kedvező nemzetközi helyzetnek köszönhető, de arra egyelőre garanciát nem lehet vállalni, hogy a következő hónapokban, fél vagy egy év múlva is így lesz - fogalmazott Varga. A miniszter azt is elmondta, most nem lehet azt ígérni, hogy a következő két-három évben jelentős bővülés lesz. Ahhoz még idő kell, hogy a válság előtti ütemre gyorsuljon a gazdaság.

A miniszter utalt a magyar kormány IMF-et kritizáló kampányára, amely szerinte Washingtonban tanácstalanságot, félreérthető gondolatokat szült. Hozzátette: a kampány célja, a lakosság tájékoztatása volt, mert el kell magyarázni az embereknek, milyen feltételekkel folynak a tárgyalások. Ezt a kormány folytatni fogja, mert el kell fogadni azt a tényt, hogy politikai támogatás kell a program végrehajtásához - közölte Varga.

Bukósisak

A Nemzetközi Valutaalap megváltozott, ma már egyáltalán nem írnak elő szigorú feltételeket - mondta Heim Péter a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezetője. Szerinte az Egyesült Államokban és az angolszász országokban a legnagyobb a költségvetési fegyelmezetlenség, mivel azonban az Egyesült Államoknak vétójoga van a Nemzetközi Valutaalapban, ezért a szervezet velük szemben engedékenyebb.

A szakember nem akarta kommentálni, hogy kell-e megállapodás, csak annyit mondott, egy erős gazdaságnak nem, egy gyengének pedig kell. Szerinte azonban Magyarország és az IMF között nem lesz megállapodás, mert jelentős ellentétek vannak. Egy jó gazdaságpolitikával azonban komoly világgazdasági válságban is lehet élni.

Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója azt mondta, hogy szükség lenne a megállapodásra, akár már holnap. A szakember a hitelkeretet bukósisakhoz hasonlította, amely megvédheti a motorost az eséstől. Duronelly szerint az EU politikai, az IMF szakmai szervezet, ezért ítélik meg másképpen az országok helyzetét. Hozzátette, az IMF lazább, de ebben szerepet játszik az is, hogy az EU-nak komolyabb problémákat kell kezelnie.