Lemondott a bankszövetség elnöke

Vágólapra másolva!
Patai Mihály beváltotta ígéretét és lemondott, miután a parlament hétfőn százmilliárdos adóemelést szavazott meg, amelynek része, hogy marad a teljes összegű bankadó.
Vágólapra másolva!

Lemondott tisztségéről Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke - közölte a szövetség főtitkára kedden. Kovács Levente írásos tájékoztatásában emlékeztetett, hogy Patai Mihály korábban kilátásba helyezte lemondását abban az esetben, ha a parlament a banki szektor számára további, teljesítőképességen felüli terheket jelentő, előre nem egyeztetett intézkedéscsomagot fogad el.

Az Országgyűlés hétfőn éjszaka megszavazta a kormányzati javaslatokat, így Patai Mihály kedden hivatalosan jelezte a lemondását. Ahogy azt az [origo] megírta, október közepén a bankárokat sokként érte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter újabb csomagja. Patai Mihály információnk szerint már akkor felajánlotta a lemondását, ha a csomagból törvény lesz.

A Magyar Bankszövetség megkezdte a rendkívüli közgyűlés előkészítését, amelyen elnököt és az időközben megüresedett kisbanki képviseleti pozícióra új elnökségi tagot választ. Az alapszabály értelmében az átmeneti időszakra az elnöki feladatokat a szövetség alelnöke, Gyuris Dániel látja el.

Hétfőn éjjel százmilliárdos adóemelést szavazott meg a parlament: emelik a még be sem vezetett csekkadót, jön a közműadó, marad a teljes összegű bankadó, növelik a béren kívüli juttatások terhét.