Újabb kincstári elnököt rúgott ki Matolcsy

Vágólapra másolva!
A harmadik elnököt rúgta ki az államkincstártól Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. A háttérben Matolcsy és Naszvadi harca sejlik fel, de szakmai kifogás is volt Thuma Róberttel szemben.
Vágólapra másolva!

Két év alatt a harmadik elnököt váltotta le Matolcsy György a Magyar Államkincstár éléről. A Nemzetgazdasági Minisztérium - megerősítve az [origo] információját - közölte, hogy Thuma Róbert november 15-től távozik a kincstár éléről.

Az NGM csak annyit írt, hogy "egyéb megbízatása miatt" távozik Thuma. Az [origo] azonban úgy tudja, valójában személyes oka van Thuma menesztésének, de egy megfeneklett projektet is az ő számlájára írt Matolcsy, amikor a múlt héten behívatta magához és felmondott neki.

A viszonyokat jól ismerő forrásaink szerint a kirúgás hátterében egyrészt az áll, hogy Thuma Róbert Naszvadi Györgynek, az NGM költségvetésért felelős államtitkárának a pártfogoltja, Matolcsy és Naszvadi pedig a kormányváltás óta fújnak egymásra. "Matolcsy most ezzel a lépéssel gyengítette a Naszvadi-vonalat" - mondta egyik forrásunk. Úgy tudjuk, már meg is van Thuma utódja: Király Péter lesz, aki már jó ideje ambicionálja a kincstár elnöki pozícióját, és Matolcsyval jóban van.

Király Péter már dolgozott a kincstárnál, tanácsadó, elnökhelyettes is volt, de elnök még nem. Király jelenleg a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal főigazgatói posztját tölti be, de hamarosan átül a kincstár elnöki székébe - értesült az [origo].

Cikkünk megjelenése után az NGM közleményben cáfolta, hogy Thuma Róbertet Király Péter váltaná a Magyar Államkincstár elnöki székében. "Király Péter eddig is és a jövőben is a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal főigazgatói posztját tölti be" - olvasható a közleményben.

Információnk szerint Thuma bűne az is volt, hogy besült egy fontos projekt. Az idén tavasszal hirdette meg a kormány egyebek mellett azt, hogy lehetővé akarják tenni, hogy a közalkalmazottak, köztisztviselők fizetésük kézhezvételekor annak egy részét állampapírba fektethessék, ehhez pedig folyószámlát kell nyitni a kincstárnál. Ez a munka nagyon akadozik forrásaink szerint, és Matolcsy Thumával viteti el a balhét.

Matolcsy a minisztersége alatt már a harmadik elnököt váltja le. 2010 júniusában Kiss Ágnes helyett Kotán Attilát tette a kincstár élére, őt pedig 2011 januárjában került lapátra, akkor nevezte ki Thumát.