Úszik az adósságban Rogán kerülete

Vágólapra másolva!
Az V. kerületnek 14,9 milliárd forintra rúg a tartozása, de az alpolgármester szerint tudják fizetni a részleteket. A legeladósodottabb megyei jogú város Pécs.
Vágólapra másolva!

Az egy főre jutó adósságot tekintve legeladósodottabb Alsómocsoládon egy főre 1,45 millió forint jut - derült ki abból az adósságállomány-listából amelyet a Belügyminisztérium juttatott el a Magyar Nemzetnek.

A Baranya megyei Alcsómocsoládot Harkány követi 1,2 milliós egy főre eső tartozással, a harmadik helyen pedig a borsodi Füzér áll, 921 ezres fejenkénti tartozással. Van olyan település, a Bács-Kiskun megyei Uszód, ahol egy főre csak három forint tartozás jut.

Budapesten a legnagyobb adósságállománnyal az V. kerület rendelkezik, értéke 14,9 milliárd forintra rúg. A legkisebb adósság a XI. kerületben van, ahol egy főre csupán 1639 forint jut - derül ki a táblázatból. Puskás András, az V. kerület alpolgármestere az [origo]-nak elmondta, hogy a tartozást nagyban befolyásolja az árfolyammozgás, így a mostani árfolyamon számolva a kerületnek 12,2 milliárd forint a valós tartozása. Hozzátette, hogy a Belváros az összes felvett hitelt fejlesztésre, vagyonának gyarapítására költötte.

"Nagyon jó adósai vagyunk a bankoknak, van pénzünk, ki tudjuk termelni az adósságunkat. Most is kétmilliárd forint van a számlánkon azzal együtt, hogy törlesztjük az adósságot" - mondta az alpolgármester. Hangsúlyozta, hogy mivel 2015-ben lejár egy hitel, az önkormányzat kétmilliárd forintos tőkét ad vissza.

Az alpolgármester azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy a kormány az V. kerülettől is átvállalja-e az adósság egy részét, de azt mondta, ha így lesz, több száz millióval lesz beljebb az önkormányzat. Arra a kérdésre, hogy miből fizeti az önkormányzat a Ferenciek tere átalakítását, Puskás András elmondta, hogy a 4,6 milliárd forintos beruházás 85%-a uniós pénz, 15%-a pedig önerő.

Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádióban azt mondta, hogy az önkormányzatok adósságának átvállalásához az idén szükséges százmilliárdos költséget megtermelte az ország. A miniszterelnök megerősítette, hogy a kormány tárgyalódelegációi 2013 közepéig minden érintett nagyobb településsel meg fognak állapodni a konszolidálás részleteiről. Orbán azt mondta, hogy mivel az ország stabil pénzügyi helyzetben van, a kormány képes 8,8 millió embert kimenteni az adósságból.

A kormány szerdán döntött arról, hogy június végéig átveszi a nagyobb települések adósságának nagyobb részét, addig tárgyalnak egyenként a városokkal, aztán a bankokkal. A kisebb településeket gyorssegélyben részesítik, így 612 milliárdnyi adósságot és évi 50-100 milliárdos törlesztést vállal magára az állam.