Újraírta díjait az MKB

Vágólapra másolva!
A tranzakciós adót eddig legdrasztikusabban az ügyfelekre hárító MKB Bank megváltoztatta díjtételeit, és beépítette a 6000 forintos plafont a költségeibe.
Vágólapra másolva!

Mint azt korábban megírtuk, a januártól életbe lépő tranzakciós adót valamilyen formában minden bank áthárítja az ügyfelekre, az erről szóló banki hirdetmények már október végén, november elején megjelentek.

Az MKB azonban eddig úgy módosította a díjait, hogy a megemelkedett átutalási és pénzfelvételi díjaknál nem alkalmazta az adóra egyébként vonatkozó 6000 forintos limitet. Miután azonban a korlátot a végső törvény is tartalmazza és a parlament már meg is szavazta, most újabb hirdetményt készített a bank, amelyben már érvényesíti a maximum 6000 forintos levonást.

A bank továbbá azt is közzétette, hogy a hitelkártyás vásárlásoknál nem hárítja át az illetéket az ügyfelekre.