Folytatódik a görög dráma

Vágólapra másolva!
A forint tovább erősödött kedden, és szerdán reggel is megtartotta pozícióját a hazai deviza. Ben Bernenke, a Fed elnökének beszéde nem adott lendületet a piacoknak, de a kedvezőtlen görög hírek nyomás alá helyezték az eurót.
Vágólapra másolva!

Ben Bernanke, az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Federal Reserve elnöke beszédében sürgette a Fehér Ház és a Kongresszus tisztségviselőit, hogy állapodjanak meg a költségvetésről.

A költségvetési szakadék elkerüléséhez a politikusoknak együtt kell működniük - hangsúlyozta Bernanke. Véleménye szerint az a félelem, hogy megállapodás hiányában januárban olyan automatizmusok lépnek életbe, melyek recesszióba taszíthatják az USA-t, hatást gyakorolnak a befektetési döntésekre és a magánkiadásokra.

A külpiaci hangulat nem javult Bernanke szavaira: a Fed elnöke nem beszélt konkrétan újabb kötvényvásárlási programról, de újra figyelmeztetett a költségvetési szakadékra. A központi bank tavaly indította kötvénycsere-programját, melynek keretében a Fed hosszabb lejáratú papírokra cseréli a rövidebb kötvényeket, ám a program jövő hónapban lejár. Éppen ezért a piacon sokan várják, hogy a Fed újra állampapírokat vásároljon, hogy ezzel segítse a gazdaság növekedését.

Bernanke annyit azért elmondott, hogy a Fed programjai segítik a gazdaság kilábalását. Elemzők szerint mindez azt jelezheti, hogy a jegybank kész további lépéseket tenni a növekedés érdekében.

A hazai deviza kedd estére mégis 280,5-ös szintre kapaszkodott az euróval szemben, amire közel két hete nem volt példa. Az USA vezető tőzsdeindexei kissé korrigáltak, amikor a Fed elnöke a költségvetési szakadékról beszélt, de zárásra visszakapaszkodtak az indexek. Az euró/dollár árfolyam 1,28 közelében mozgott, ám szerdán hajnalban esni kezdett a közös európai deviza.

Az euróövezetben nem sikerült megállapodni az újabb görögöknek nyújtott kölcsön hitelrészletének folyósításáról. A görög államadósság csökkentésével kapcsolatos viták feléledtek, de tárgyalások hétfőn folytatódhatnak. Az euró szerda reggelre 1,276-ig gyengült a dollárral szemben, az euró/forint kurzus viszont egyelőre éppen a 281-es szint alatt áll, de a félelmek fokozódása esetén a forint is korrigálhat.

A kockázatosabbnak ítélt feltörekvő piaci eszközöket továbbra is vásárolják a befektetők, és ha a nagyobb jegybankok újabb élénkítésre (pénznyomtatásra) szánják el magukat, akkor tovább növekedhet a piaci szereplők étvágya a magasabb kamatozású devizák iránt.

Ma a heti új munkanélküliek számának alakulására figyelhetnek a piacon az USA-ban. A múlt héten a vártnál jóval gyengébb adat érkezett. A munkaügyi tárca szerint 78 ezerrel többen, 439 ezren kértek munkanélküli segélyt, de az adatot jelentősen torzította a Sandy hurrikán hatása. Ha most is kedvezőtlen munkanélküliségi adat érkezik, az ronthat a piaci hangulaton.