A siker küszöbén Orbán a gázügyben

Vágólapra másolva!
Lassan véget ér a kormánynak az E.ON gázüzletágáért folytatott harca, január végéig aláírhatják a szerződést arról, hogy a gázüzletág az MVM-hez kerül.
Vágólapra másolva!

Szándéknyilatkozatot írt alá Orbán Viktor kormányfő és az E.ON elnöke arról, hogy a cég gázüzletága átkerül az MVM-hez - tudatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A részletekről a szűkszavú közlemény nem sokat mond. December 15-ig mindent megtárgyalnak, január végéig pedig aláírják a részvény-adásvételi szerződést a felek. Az árról nincs szó a közleményben.

Az E.ON-csoport gázipari érdekeltségeinek az átvételét már három hónapja említette Orbán Viktor kormányfő. A miniszterelnök Sopronban egy ifjúsági rendezvényen hozakodott elő azzal, hogy "pillanatokon belül" átveszi az állam az E.ON gázüzletágát. Augusztus végén Orbán személyesen tárgyalt a német cég elnökével. A háttérben azonban lassan haladtak a dolgok.

Az E.ON vezetését talán az győzhette meg a gázüzletág átadásáról, hogy két hete a kormány újabb durva adóemeléssel sújtotta az energiaszektort. Az energetikai vállalatok nyereségének a felét jövőre elvonja az állam, mert a 19 százalékos társasági nyereségadó mellett meglévő, eddig 8 százalékos különadót 31 százalékra emeli.

Eközben a rezsi, a gázár hatósági ára a kormány ellenőrzése alatt van, és a kabinet aligha akarná szűk másfél évvel a választások előtt gázáremeléssel szembesíteni a lakosságot.

A kormány államosítási törekvéseinek újabb bizonyítéka, hogy az E.ON gázüzletágát állami céghez, az MVM-hez telepítik. 2010 nyarán a Mol 21 százalékos részvénycsomagját vették át az orosz tulajdonostól, a Rábát is megvették a maláj befektetőktől, a főváros pedig a Fővárosi Vízműveket vásárolta meg a francia tulajdonostól.