Megnyílt a világ legnagyobb hajfestékgyára

Vágólapra másolva!
Százmillió dolláros befektetéssel a mexikói San Luis Potosí szövetségi államban létesítette a L'Oréal cég a világ legnagyobb gyárát, amelyben kizárólag hajfestékeket állítanak elő.
Vágólapra másolva!

A L'Oréal cég közleménye szerint a Mexikóvárosban lévő üzem gyártókapacitása a világ minden hasonló gyáránál nagyobb gyártókapacitással rendelkezik.A 32 ezer négyzetméteres, az égyár százmillió dolláros befektetéssel épült meg, és segítségével a cég megduplázza gyártókapacitását. A hajfestékgyár ideális elhelyezkedéséből adódóan egyaránt kiszolgálja majd az észak-, és dél-amerikai piacot.

Az üzemben az év végéig több mint 100 millió kozmetikai terméket állítanak elő, 2014-re azonban már 210 millió darab hajfesték előállítását tűzték ki célul. A gyárban jelenleg a L'Oréal Paris, a Garnier, a SoftSheen Carson, a jövő évtől pedig a L'Oréal Professional márkájú hajfestékeket fogják előállítani.

Az üzemet fejlett szennyvízszűrő berendezéssel, napkollektorral, valamint hamarosan szélturbinákkal is felszerelik, a fejlett technológiákkal pedig jelentősen csökkentették a gyár által felhasznált vízmennyiséget is.