Kikapcsolhatják a tv-t a szegény falvakban

Vágólapra másolva!
Több mint 28 ezer háztartásban szűnhet meg a tévé- és internetszolgáltatás a közműadó bevezetése miatt - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Több mint száz, a legszegényebbek közé tartozó településen szűnhet meg a tévé- és internetszolgáltatás a közműadó miatt - írja a Népszabadság csütörtökön. A lap információja szerint sok kisebb kábeltévés szolgáltató dönthet úgy, hogy 28 ezer háztartásban megszünteti a szolgáltatást. A közműadó a kisebb településeken szolgáltatókat a sávos adókedvezmény ellenére is veszteségessé teszi, ugyanis az egy előfizetőre jutó adó sokszor több ezer forintot jelent, amelyet nem lehet a fogyasztókra hárítani. (Az adó méterenként 25 forint a legkisebb cégek esetében.)

A lap példaként a 40 nógrádi falut kiszolgáló Gergely Háló Kft.-t említi, amelynek 4,5 millió forint nyereség mellett vezetékei után mintegy 16 millió forint közműadót kellene fizetnie.

A Népszabadság szerint megoldást jelentene, ha a hátrányos helyzetű területeken szolgáltató cégek adóját jelentősen mérsékelnék, vagy akár mentességet adnának nekik.