Lemondtak az állami mobilcég vezetői

Vágólapra másolva!
A társaság ugyan nem kommentálta, de a Napi Gazdaság információja szerint távozott posztjáról az állami mobilszolgáltató üzemeltetésére létrejött vállalat elnöke és vezérigazgatója is. A Kúria februárban tárgyalja a mobilfrekvencia-pályázatot, de a lemondás jelezheti azt, hogy az állami szolgáltató elbukott.
Vágólapra másolva!

A Napi Gazdaság úgy tudja, hogy távozott az MPVI Mobil elnöke, Kalmár István és a társaság vezérigazgatója, Schmidt Pál is. Az MPVI az Magyar Villamos Művek, az MFB Invest és a Magyar Posta, tehát három állami vállalat közös konzorciuma, amely a negyedik mobilszolgáltatót üzemeltette volna. A mobiltelefon-társaságnál sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták az értesülést.

Kalmár és Schmidt bábáskodott az új mobiltelefon-társaság megalakulásánál, ezért szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy távozásuknak üzenetértéke lehet: vagy teljesen új szereplők kellenek egy új koncepció megvalósításához, vagy ezzel a lépésükkel azt akarták jelezni a szakemberek, hogy a cég gyakorlatilag megszüntette tevékenységét - írja a napilap. Ez utóbbi azt jelentené, hogy nem lesz állami mobilszolgáltató.

A Napi Gazdaság azt is írta, hogy február végén tárgyalja a Kúria a negyedik mobiltelefon-társasággal kapcsolatos beadványt. A cikk szerint elképzelhető, hogy a Kúria majdani jogerős ítélete helybenhagyja a Fővárosi Törvényszék határozatát, vagyis sem a negyedik szereplő, az állami MPVI Mobil Zrt., sem a jelenleg piacon levők nem kapják meg a frekvenciát, amelynek pályázatán eredetileg az állami konzorcium volt a nyertes.