Hogyan kerüljük ki a csekkadót?

Vágólapra másolva!
Mostanra kitisztult a kép: a bankok többszöri nekifutásra végleg beépítették a tranzakciós illeték miatti díjemeléseiket. A helyzet nem olyan vészes, mint elsőre látszott. Csak el kell felejteni a készpénzt.
Vágólapra másolva!

Nagyon sok változás történt október közepe és november eleje óta, amikor a bankok először rukkoltak elő a csekkadó miatti új kondíciós listáikkal. Első nekifutásra sok banknál érződött a bizonytalanság, magát a jogszabályt ugyanis csak az után fogadta el a parlament, hogy már lépniük kellett, hiszen a költségek emelésekor a legtöbb esetben 60 napos átfutást kell hagyni az ügyfeleknek.

Ekkor még volt intézmény, amelyik a csekkadó korábbi, kisebb kulcsos verziója alapján, és olyan is, amelyik a legrosszabb forgatókönyv szerint árazta be az átutalásokat, számlacsomagokat, kártyaköltségeket és a készpénzfelvételt. Az elfogadott törvény után sokan újra léptek, akár többször is.

Az infláció miatti szokásos tavaszi díjemeléseket leszámítva immár nagyjából véglegesnek tekinthető díjak december közepére álltak össze, és legkésőbb február közepén mindenhol érvényben lesznek. A többszöri díjváltoztatást azonban nemcsak a jogalkotás zavara és a közzétételi határidők egymásnak feszülése indokolta - a bankok az elmúlt hetekben árgus szemekkel figyelték egymás lépéseit is.

"A különböző időpontokban kihozott új hirdetményekből jól látszik, aszerint nyomták meg a ceruzájukat bizonyos bankok bizonyos tételeknél, illetve aszerint táncoltak vissza egyes tranzakciók drágításától, hogy mit lépnek a versenytársak" - mondja Homa Péter, a Bankkártya.hu szerkesztője. (A bankok számlacsomagjait az [origo] és a Biztosítás.hu közös kalkulátorával összehasonlíthatja.)

De hol spórolhatunk?

Ennek köszönhetően végül mégiscsak támadt egy menekülőút, ahol az emberek azt érezhetik, nem fizetnek minden elköltött forintjuk után az államnak is. A kártyás vásárlásoknál ugyanis meggondolták magukat a bankok, így végül szinte mindenhol ingyenesek ezek a tranzakciók az idén is, ahogyan eddig is voltak. A bankok itt védik a legerősebben a piaci pozíciójukat, és miután egy-két intézmény ezen a soron nem hárította át az illetéket, a többiek is követték.

Kivétel itt is akad: az MKB Bank kártyás ügyfeleinek fizetniük kell a vásárlásaik után (leszámítva a hitelkártyásokat, de ez azért nem versenyelőny, mert az összes többi banknál is díjmentes a hitelkártyás költés), és a Budapest Bank 16 számlacsomagja közt is akad 5 olyan, amelynél az ügyfélre rakódik a csekkadó. A 11 maradék Budapest bankos számlacsomagnál viszont 2015 év végéig vállalta a bank a díjmentesség fenntartását (ilyen tartós ígéretet más bank eddig nem mert tenni), és az internetes vásárlásokra is kiterjesztette. Aki raiffeisenes, annak is résen kell lennie, mert a régebbi számlacsomagoknál (amelyeket új ügyfélként már nem is lehet igényelni), szintén nem ingyenes a betéti kártyás vásárlás. Mivel itt is bőven van kedvezőbb csomag, egy egyszerű bankon belüli csomagváltással kikerülhető az illetékfizetés.

Eddig is érdemes volt, mostantól viszont alapszabály, hogy ahol lehet, kártyával érdemes fizetni, és minimalizálni kell az ATM-es készpénzfelvételt - a bankfiókban történőről nem is beszélve. Több bank ingyenessé tette a csoportos beszedési megbízást is, ennek nem árt utánanézni a bankon vagy a számlacsomagon belül, és gyakrabban alkalmazni. Mint ahogy azt is érdemes tisztázni, van-e bármennyi ingyenes netes átutalás, vagy legalább havonta egy-két ingyenes készpénzfelvétel.

Hol van a trükk?

Hogy néhány szolgáltatás ingyenes maradt, az nem jelenti azt, hogy a bankok be akarnák nyelni a tranzakciós illetéket az ügyfeleik helyett. "Nehéz kiszúrni, hogy a kártyás fizetések díjmentessé tételével párhuzamosan éppen milyen soron drágítottak, és komolyabb modellszámításokat igényelne az is, hogy egy-egy banknál végső soron mennyi illeték merül fel, és ebből mennyi hárul az ügyfelekre" - magyarázza Homa Péter.

Az biztos, hogy az ingyenes kártyás vásárlásokért és elvétve más díjmentes tranzakciókért cserébe a számlavezetési díjak vagy a bankkártyák éves díjai látványosan megdrágultak. Ez utóbbira az Erste a legdurvább példa: itt az éves kártyadíj 1000-2000 forinttal lőtt ki, az OTP-n és a K&H-n kívül pedig mindenhonnan eltűnt az a lehetőség, hogy havonta néhányszor ingyen lehessen pénzt felvenni a bank saját automatájából.

Mindent összevéve mostanra minden bank lépett, és bár az első körös változásoknál értelmesebben, a készpénzhasználatot visszaszorító kondíciókkal, de áthárítja az illetéket az ügyfeleire. A Bankkártya.hu egyik legfrissebb elemzése szerint az egész magyar banki palettán februárra egy számlacsomag marad, amelynél tényleg megúszhatják az emberek a csekkadót, ez a K&H Zéró csomagja. Itt az idén is ingyenes a számlavezetés, nem kerül pénzbe a bankkártya, ingyenes a netes átutalás és a csoportos beszedés, és havonta négy pénzfelvétel is díjmentes, ha legalább 150 ezer forintos rendszeres utalás érkezik a számlára.

Alábbi táblázatunkat a Bankkártya.hu és saját gyűjtésünk alapján készítettük.


Mi lesz az idén is ingyenes a bankokban?

Számlavezetés

Éves kártyadíj

Vásárlás betéti kártyával

Csoportos beszedési megbízás

Internetes átutalás más bankba

Készpénzfelvétel saját ATM-ből

OTP

az Alapszámla csomagban kedvezménnyel

nem

igen

nem

nem

a Tempó és Net csomagnál havi 2, az Elektronikusnál havi 4, az Alap csomagnál havi 1

Erste

az Emelt szintű Szupernulla bankszámlánál

nem

igen

a Szupernulla és az Online bankszámlánál

a Szupernulla és az Online bankszámlánál

az Emelt szintű Szupernulla bankszámlánál havi 1

UniCredit

a Bónusz csomagnál

a Bónusz csomagnál

igen

igen

nem

nem

CIB

nem

nem

igen

az Online számlacsomagnál

az Online számlacsomagnál

nem

Raiffeisen

a Díjnullázó, a Bázis és az Aktivitás kedvezménnyel csomagnál

nem

a Lendület, a Mindennapok és a Menza számla kivételével

a Lendület, a Mindennapok és a Menza számla kivételével

nem

nem

K&H

a Zéró számlánál

a Zéró és az Elektronikus számlához tartozó főkártya

igen

a Zéró, az Elektronikus és az Emelt szintű elektronikus számláknál

a Zéró és az Emelt szintű Elektronikus számláknál

a Zéró és az Emelt szintű elektronikus számláknál havonta 4, az Alap és az Elektronikus számláknál havi 2

MKB

nem

bizonyos számlacsomagoknál igen

nem

nem

nem

nem

Budapest Bank

a Kiemelt nulla, a Kényelem és a Kedvezmény csomagban

nem

az Alap, a Függetlenség, az Aktív, a Kényelem és a már nem igényelhető számlacsomagok kivételével igen

nem

nem

nem

AXA

igen

igen

igen

nem

nem

nem

Citi

a 0 forintos és a Citikomfort számláknál

nem

igen

nem

nem

nem

FHB

az Aktív bankszámlánál elektronikus számla esetén

nem

igen

nem

nem

nem

Volksbank

nem

nem

igen

nem

nem

a Minima csomagnál havonta 1