A Media Markt kivonul Kínából

Vágólapra másolva!
A Media Markt megelőzi, hogy tetemes veszteséget halmozzon fel, és Európára koncentrál.
Vágólapra másolva!

Kétéves tesztidőszak után kivonul a kínai piacról a német Metro csoporthoz tartozó Media Markt Saturn -írja a Wall Street Journal. A lap szerint a kínai elektronikai piac drasztikusan megváltozott a Media Markt megjelenése óta. A vásárlók jelentős részben online vásárolnak, ahol nagyon erős a verseny és szélesebb a kínálat, ezzel nehezen tartotta a tempót a Media Markt.

A Wall Street Journalnek nyilatkozó elemző szerint a Media Markt jókor, jó döntést hozott, hozzá hasonló kiskereskedelmi óriások tetemes pénzt veszítettek a kínai piacon. Az amerikai Best Buy két éve döntött úgy, hogy kivonul.

A német láncra nem vár könnyű év. A tavalyi utolsó negyedévben egyedül Németországban tudott növekedést elérni, dél-európai piacai zsugorodtak, globálisan így sikerült 0,5 százalékos pluszbevételt termelnie. Idén azonban Németországban is lassabb gazdasági növekedést várnak, így ez a piac is visszahúzhatja.