Az infláció felőrölte a béremeléseket

Vágólapra másolva!
Tavaly a bruttó bérek közel 5 százalékkal nőttek, a nettó átlagfizetéseknél azonban csak 2 százalékos volt a többlet. Az 5 százalékos infláció ráadásul elvitte a fizetésemelést, azaz a reálbérek nem emelkedtek.
Vágólapra másolva!

Tavaly január és november között a bruttó átlagkereset 221,2 ezer forint volt, ami 4,6 százalékos emelkedésnek felel meg éves szinten - közölte pénteken a KSH. A családi adókedvezmény nélkül számított nettó keresetek jóval kisebb mértékben, 2 százalékkal 142,9 ezer forintra emelkedtek. Az 5 százalékos inflációt figyelembe véve a reálbérek nem növekedtek.

A magánszférában dolgozók jobban kerestek az állami szektor alkalmazottainál: a vállalkozásoknál dolgozók bruttó átlagfizetése 231,4 ezer forint volt, a közszférában - nem közfoglalkoztatás keretében - foglalkoztatottak bruttó fizetése pedig 214,4 ezer forintra rúgott, ez 7,2, illetve 4 százalékos növekedést jelent. (A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 73,1 ezer forint volt.) A legjobban fizető ágazat továbbra is a pénzügyi szektor, ott a havi átlagfizetés 452,3 ezer forint, a legkevesebbet pedig a vendéglátásban és az egészségügyben lehet keresni, előbbiben 139,5, utóbbiban 150,9 ezer forint volt a átlagkereset.

A KSH-jelentésből az is kiderül, hogy a a versenyszféra legalább öt főt foglalkoztató cégeinél 1,817 millióan dolgoztak a múlt év első 11 hónapjában, ez 36,3 ezerrel kevesebb, mint 2011 azonos időszakában. A költségvetési szférában 752 ezren dolgoztak, ami éves összevetésben 16,4 ezer fős emelkedést jelent. A bővülés a közfoglalkoztatásnak köszönhető, átlagosan 91 ezren dolgoztak közmunkásként, négyszer annyian, mint az előző év azonos időszakában. Összességében a nemzetgazdaságban az öt fő feletti vállalkozásokban, a költségvetési szférában - a közfoglalkoztatottakkal együtt - 2,675 millióan álltak alkalmazásban, 19,4 ezer fővel kevesebben, mint egy évvel korábban.