Átutaltunk 607 millió eurót az IMF-nek

Vágólapra másolva!
Még 5,5 milliárd eurót kell átutalni az IMF-nek. Olyan jól vitték az euró alapú államkötvényeket, hogy határidő előtt tudtunk törleszteni.
Vágólapra másolva!

Magyarország 607 millió eurót lejárat előtt fizetett vissza a 2008-ban felvett IMF-hitelből - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken Kecskeméten. A hitelből 2014. október 28-ig további 5,5 milliárd euró törlesztés van hátra - tette hozzá a nemzetgazdasági miniszter.

Az IMF-fel Magyarország 10,5 milliárd SDR összegű készenlétihitel-megállapodást kötött 2008. november 6-án, amelyből összesen 7,6 milliárd SDR-t (8,8 milliárd euró) hívott le 2009 szeptemberéig. Ezzel párhuzamosan született meg az Európai Unióval egy kétéves lehívási időtartamú, 6,5 milliárd eurós folyó fizetési mérleget támogató hitelmegállapodás, amelyből ténylegesen 5,5 milliárd eurót hívott le Magyarország.

Jól fogyott az eurókötvény

A mostani, határidő előtti törlesztést az tette lehetővé, hogy elkapkodták Prémium Euró Magyar Államkötvényt, amelyből összesen 1,325 milliárd euró értékben értékesített az államkincstár.

Az elsősorban lakossági értékesítésre szánt, de bel- és külföldi intézményi befektetők számára is elérhető hároméves futamidejű, az uniós inflációhoz kötött kamatozású devizakötvény értékesítését november 20-án kezdték meg, eredetileg 200 millió euró értékben hirdették meg, majd a nagy kereslet miatt többször felemelték a keretet.

Nincs nagyon nagy piaci, pénzügyi jelentősége annak, hogy a kormány két héttel korábban törlesztette a Nemzetközi Valutaalappal szembeni adósság egyik, 607 millió eurós részletét, a lépéssel a kabinet a befektetőknek üzent - mondták az MTI-nek banki elemzők pénteken.

Nincs nagy jelentősége

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője azt emelte ki, hogy nincs sok idő a törlesztés esedékessége és végrehajtása között, így a tranzakció előrehozatalának nincsen nagy pénzügyi hatása. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a kormány ezt egyfajta "hangulatjavító" lépésnek is szánhatta, hogy megmutassa a választóknak és a piacoknak: megfelelően el van látva devizával.

Árokszállási Zoltán kiemelte, hogy a kormány valóban többet tudott eladni a lakossági eurókötvényből, mint amennyire korábban lehetett számítani. Úgy fogalmazott: az 1,3 milliárd eurós értékesítés már tekintélyes összeg az idei évre tervezett, valamivel több mint 5 milliárd eurós devizakibocsátási cél fényében, de az értékesítés gyors üteme is fontos. Így kérdéses, hogy szükség lesz-e egyáltalán nemzetközi devizakötvény-kibocsátásra - tette hozzá.

A közgazdász szerint ugyanakkor egy intézményi devizakibocsátásnak pozitív felhangja lenne a piacon, jóllehet a kormány stratégiájába beleillik, hogy inkább a belső szereplőket igyekeznek bevonni az adósságfinanszírozásba. A Prémium Euró Államkötvény nagyobb értékesítésének ára is van - fogalmazott a közgazdász, aki rámutatott, hogy az első széria 5,1 százalékos néveleges kamatozása, illetve a második széria 4,7 százalékos kamata is felette van a magyar deviza-államkötvények piaci hozamszintjeinek.