Már dolgozik a kormány az újabb rezsicsökkentésen

Vágólapra másolva!
Elsősorban a víz- és csatornadíjak csökkentésének lehetőségét vizsgálja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, de a kéményseprési és szemétszállítási díj is kevesebb lehet - mondta a szerdai kormányülés után Fónagy János államtitkár. Még a héten megjelenik az a rendelet, amely áttekinthetőbbé teszi az energiaszámlákat.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium már dolgozik a rezsicsökkentés következő lépésén, így elsősorban a víz- és csatornadíjak mérséklésének lehetőségét vizsgálja, de például a kéményseprési és a szemétszállítási díjak csökkentésének a lehetőségét is elemzik - mondta Fónagy János parlamenti államtitkára kedden. Kedd reggel a Magyar Hírlap azt írta, hogy az idén már nem lesz rezsicsökkentés.

A Kormányzati Információs Központ viszont ezután azt közölte, hogy a kormány keddi ülésén tárgyalta a további rezsicsökkentés lehetőségét. Fónagy János - aki a kormány rezsicsökkentést nyomon követő bizottságának vezetője is - azt mondta, a kormány az ülésén megvitatta a háztartások rezsicsökkentésének eddigi tapasztalatait, valamint a következő időszak feladatait, és megállapította, hogy a tavaly decemberben bejelentett rezsicsökkentésnek köszönhetően közel négymillió magyar háztartásban tíz százalékkal csökkent a villany, a gáz és a távfűtés díja.

Fónagy János sem a rezsicsökkentés időpontjára, sem annak várható mértékére nem mondott konkrétumot, de hangsúlyozta: "dolgoznak rajta". Hozzátette, hogy tavaly a kormány azért 10 százalékban határozta meg a rezsicsökkentés mértékét, mert ezt látta olyan "kritikus küszöbnek", amelyet már megérez a lakosság.

Az államtitkár szerint még a héten megjelenik a nemzeti fejlesztési miniszter azon rendelete, amely rögzíti az új, egyszerűbb és áttekinthetőbb energiaszámla mintáját. A mintaszámla első oldalán rögtön látható lesz, hogy az adott háztartásban mennyi idő alatt mennyi fogyasztás volt, míg a díjtételek részletezése a hátoldalon lesz.