Szarka Zsolt az új Posta-vezérigazgató

Vágólapra másolva!
A Magyar Posta Zrt. vezérigazgatói posztját Szarka Zsolt veszi át, az igazgatóság elnöke pedig Polacsek Csaba, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. társasági portfoliókért felelős főigazgatója lesz - közölte az MNV igazgatóságának döntését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Vágólapra másolva!

A közlemény emlékeztet arra, hogy a posta korábbi vezérigazgatója, Geszti László és igazgatóságának elnöke, Horváth Gergely Domonkos az idén januárban távozott a vállalat menedzsmentjéből.

"Fő célomnak a Magyar Posta működési hatékonyságának a gazdasági környezet kihívásaihoz igazítását, további javítását tartom, különös tekintettel a piacnyitás következményeire és az újabb üzleti szegmensekben is fokozódó versenyhelyzetre" - idézi a közlemény az új vezérigazgatót, aki korábban több jelentős hazai pénzintézet (egyebek mellett a CIB, az FHB és az OTP) felsővezetője és tanácsadója volt.

A közlemény szerint a vezérigazgatói feladatokat az elmúlt hetekben megbízottként ellátó Varga Dezső üzleti vezérigazgató-helyettesi poszton, az igazgatóság tagjaként dolgozik tovább a cégvezetésben. A vezérigazgató munkáját újonnan megválasztott igazgatósági tagok is segítik.

A testület tagja lett a bankszektorból érkező Szauer Tamás, Bulyáki Iván, a Ringier kiadó terjesztési igazgatója (korábban a posta hírlap üzletágának vezetője) és Lontai Dániel, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri kabinetjének delegáltja.