Késlelteti a Matolcsy-sokkot Orbán

Vágólapra másolva!
A miniszterelnök azért nevezi meg a lehető legkésőbbi időpontban jegybankelnök-jelöltjét, hogy ezzel időt adjon Matolcsy György jelenlegi nemzetgazdasági miniszternek arra, hogy megkedveltesse magát a befektetőkkel, illetve, hogy késleltesse a negatív piaci reakciót - idézi a Portfolio.hu a Royal Bank of Scotland londoni elemzőinek véleményét. Szerintük ugyanis a múlt heti fejlemények tükrében nagyon valószínű, hogy Matolcsy követi Simor Andrást az MNB elnöki székében.
Vágólapra másolva!

A Bloomberg hírügynökségre hivatkozva a Portfolio.hu azt írja, hogy az RBS stratégái azzal számolnak - a miniszterelnök brüsszeli kijelentése alapján -, hogy Orbán Viktor március elsején nevezi meg jelöltjét a Magyar Nemzeti Bank élére. Korábban úgy tűnt, hogy a kormányfő már a kedden kezdődő kihelyezett frakcióülésen elárulja jelöltje nevét.

Közben a londoni elemzők arra is rámutatnak, hogy Matolcsy György a Dow Jonesnak adott múlt heti interjújával több szempontból is visszalépett korábbi törekvéseitől, amikor is az unortodox jegybanki eszközök bevetéséről értekezett több alkalommal is.

Orbán Viktor döntése, miszerint az utolsó pillanatig kivár a jelöltje megnevezésével, arra utal, hogy az új MNB-elnök valószínűleg nem lesz piacbarát - vélik az RBS szakértői, akik éppen emiatt úgy fogalmaznak, hogy megnőtt Matolcsy kinevezésének esélye.

Azt is hozzáteszik, hogy a miniszterelnök bejelentésének időzítése segítheti Magyarországot az eurókötvények kibocsátásában is, hiszen még a jelölt nevének bejelentése előtt kibocsáthatja a papírokat a magyar állam. Ezzel pedig elkerülhető, hogy a kedvezőtlen jelölt bejelentése negatív piaci reakciót okozzon a kibocsátás előtt - tudósít a hírügynökség.

Itt érdemes felidézni, hogy a magyar állam a héten Londonban fejezi be a befektetői road show-t. A piacon pedig már azt találgatják, hogy ezt követően azonnal megjelenik az állampapírokkal a nemzetközi piacon.