A munkaadóé lesz a maradék SZÉP-kártya-pénz

Vágólapra másolva!
Egy rendelet szerint nem a kibocsátóknál marad, hanem a munkaadóknak utalják majd a Széchenyi Pihenőkártyákon nem felhasznált összegeket. Egyelőre nem tudni, hogy a munkavállalók megkaphatják-e a pénzt.
Vágólapra másolva!

A Széchenyi pihenőkártya szabályairól szóló rendelet legújabb módosítása szerint az első évben, vagyis 2011-ben feltöltött összegeket május végéig el lehet költeni, azonban a rendelet szerint a végül el nem költött összegeket a kártyakibocsátó bank köteles visszaküldeni a munkaadóknak. Eredetileg ez az összeg a kibocsátónál maradt volna - írja a Napi Gazdaság kedden.

Az intézkedés mögött alighanem az áll, hogy a kormány egyáltalán nem akarta, hogy úgy tűnjön: a bankok lenyelik a bennragadt pénzt. Azt több ízben is hangsúlyozták egy a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. által szervezett konferencián, hogy a határidőt minden évben kitolják, ha szükséges.

A kimutatások szerint néhány tízmillió forint ragadt csak benn a 2011-es feltöltésekből, ezt, illetve ami ebből még megmaradt, kapják vissza május végét követően a munkaadók. Hogy ők mit kezdenek ezzel, más kérdés. A rendelet nem tartalmaz előírást arra nézve, hogy a munkaadók az összeget tovább kell adják a munkavállalóknak - írja a Napi Gazdaság.