Rogán: Folytatódik a rezsicsökkentés

Vágólapra másolva!
Tavasszal akár a víz- és a csatornadíj, valamint a szemétszállítás díja is 10 százalékkal csökkenhet Rogán Antal szerint. Ősszel pedig tovább eshet a fűtés és a villany ára.
Vágólapra másolva!

A kormánypártok akarják és fogják is folytatni a rezsicsökkentést - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a lapban kedden megjelent interjújában.

A politikus arról beszélt, hogy a párt elnöksége a víz- és a csatornadíj, továbbá a szemétszállítás árának tízszázalékos csökkentése megtárgyalására tett javaslatot a frakciónak. Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy valamikor a tavasz közepén vagy a tavasz végén teheti meg a végső lépéseket ebben a kormány. A javaslat kapcsán Rogán komoly vitára számít a képviselő-polgármesterek körében, mivel több olyan szolgáltató cég is érintett, amely részben önkormányzati tulajdonban vagy fenntartásban van.

Előrevetítette azt is, hogy a következő fűtési szezon kezdetén jöhet a villamos energia, a gáz és a távhő árának második lépcsőben történő mérséklése. A kedden kezdődő háromnapos gyulai frakcióülésen tárgyalnak az alaptörvény módosításáról és a választási eljárási törvényt érintő kérdések lezárásáról is. Utóbbival kapcsolatban Rogán Antal azt mondta: "a frakció előtt fekvő tervezetben sem 2014-re, sem a későbbi időszakra nem szerepel a regisztráció bevezetése".

A frakcióvezető a lapnak arról is beszélt, hogy a kormányon belül nem merült fel a 13. havi nyugdíj újbóli bevezetése. Az IMF-hiteltárgyalás témája várhatóan nem fog felmerülni a frakció plenáris ülésén - olvasható az interjúban.