Vágólapra másolva!
Tavaly még többlete volt a központi költségvetésnek, idén újra deficites lett az egyenleg. A teljes államháztartást a különböző alapok mentették meg, amelyek szép többlettel zártak. Közülük a nyugdíjakat is finanszírozó tb-alap úgy jutott több bevételhez, hogy közben már elindult a járulékkedvezményt adó munkahelyvédelmi akcióterv.
Vágólapra másolva!

Hiánnyal indította az évet a központi költségvetés, de a teljes államháztartás csak minimális deficittel zárt, mert az egyes alapok többlettel zártak - derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adataiból.

Idén januárban a központi költségvetés 90,7 milliárdos mínusszal zárt, miután kevesebb bevétel érkezett, és többet költött az állam. Tavaly még 85,3 milliárdos többletet hozott az első hónap. Az NGM azzal magyarázta a rosszabb bevételi adatokat, hogy a tavalyi januárt segítette a még 25 százalékos áfával vásárolt termékek miatti fogyasztási megugrás. Így hiába volt az adó megemelése, a befolyó adó még 2011 végéről származott.

A kiadások megugrását alapvetően két dologra vezette vissza a minisztérium: egyrészt uniós projektekhez kellett több pénzt kifizetni, másrészt az állam által átvett önkormányzati intézmények béreit is az állam fizette.

Az állami hitelek kamataira kevesebbet kellett kifizetni 15,2 milliárddal, mint egy éve, viszont a befolyó kamatokból is kevesebb volt. A társadalombiztosítási alapok 50,9 milliárd forintos többlettel zártak, nagyrészt a több bevétel miatt. Az NGM szerint a többlet úgy jött létre, hogy már életbe lépett a munkahelyvédelmi akcióterv, vagyis a kiemelt csoportok (fiatalok, idősek, tartós munkanélküliek) kedvezményes járulékkal való foglalkoztatása miatt kevesebb folyhatott be az alapba.

Az elkülönített állami pénzalapok (nukleáris alap, innovációs alap, foglalkoztatási alap) egyenlege is javított az államháztartáson, 37,3 milliárdos többlettel zártak.