Júliusban jön az újabb rezsicsökkentés

Vágólapra másolva!
Július 1-jét tűzte ki határidőül Rogán Antal a közszolgáltatások díjának 10 százalékos csökkentésére. A területi különbségeket azért figyelembe veszik, az átlagnak kell kiadnia a 10 százalékot.
Vágólapra másolva!

Július 1-jétől meg kell valósulnia a víz-, a csatorna-, a szennyvízelvezetési, a szemétszállítási, a palackosgáz- és a kéményseprési díjak csökkenésének - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a gyulai Fidesz-KDNP-frakcióülés utáni sajtótájékoztatón csütörtökön.

Rogán azt mondta, a csökkentés mértékét az árakban tapasztalható területi különbségekre tekintettel kell megállapítani, de a cél az átlagos tízszázalékos mérséklés.

Az újabb díjcsökkentést egy munkacsoportnak kell kidolgoznia, amelynek Fónagy János államtitkár, a fideszes Németh Szilárd és Kósa Lajos, a kormánypárt ügyvezető alelnöke, Debrecen polgármestere lesz a tagja. A testületnek tavasszal kell bemutatnia részletes előterjesztését.

A frakcióvezető a tájékoztatón ismertette a Központi Statisztikai Hivatal kimutatását, amely szerint 2012-ben egy kétgyermekes átlagcsalád havonta több mint 73 ezer forintot költött rezsire, így ha minden tételnél megvalósul a tízszázalékos csökkentés, mintegy 7500 forintot spórolhat havonta egy átlagcsalád.

A kormány január 1-jétől rendeleti úton tíz-tíz százalékkal csökkentette az áram és a gáz fogyasztói árát. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője azóta jelezte, hogy ezzel nincs vége az árak leszorításának, a gáz és az áram díját további 30 százalékkal mérsékelné a kormány. Az MSZP és a párt parlamenti frakciója támogatja a Fidesz-KDNP rezsicsökkentésre vonatkozó intézkedéseit, de hosszabb távra egy, az árszabályozásnál fenntarthatóbb programot javasol a lakosság terheinek könnyítésére - mondta Mesterházy Attila csütörtökön Pécsett.

Szerdán Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár az MTI-nek elismerte, hogy a rezsicsökkentés a választások közeledte miatt fontos a kormánynak, és "tökéletes baloldali programnak" nevezte.

Lesz elektronikus útdíj, semmilyen költségvetési módosításra nincs szükség - jelentette ki Rogán Antal egy kérdésre válaszolva. A Fidesz frakcióvezetője elmondta, a kormánypárt gazdasági kabinetjének reggeli ülésén Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter megnyugtató beszámolót tartott, amely szerint a kormány megtalálta a megoldást az útdíjjal kapcsolatban.