Az aszályra és a válságra fogja az NGM

Vágólapra másolva!
Az NGM szerint idén már visszatér a növekedés az egész éves recesszió pedig a válságnak és az aszálynak köszönhető.
Vágólapra másolva!

Az aszály és az unió elhúzódó válsága miatt csökkenhetett - a várakozásokkal összhangban - a tavalyi GDP, írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium. Valójában Matolcsy György maga is visszafogotabb gazdasági növekedésre számított, egy hete azt írta, hogy 1,5 százalékos lehet az éves visszaesés üteme, ezzel szemben 1,7 százalékos a csökkenés. Az utolsó negyedév zuhanása is jelentősebb lett a vártnál.

A visszaesés minden valószínűség szerint az ipari és a mezőgazdasági termelésre vezethető vissza, azokra az ágazatokra, melyek 2011-ben jól teljesítettek, vagyis a bázishatás erős volt - hangsúlyozza a minisztérium. Ezeken túl az ipar esetében az EU elhúzódó válsága miatti csökkenő export-megrendelések, utóbbi esetében az aszályos idő játszott főszerepet - teszik hozzá.

Az idei évben Magyarországon a gazdaság teljesítménye már növekedni fog - írják. Ennek előjelei a pozitív beszerzési menedzser index adatokban, a javuló fogyasztói bizalomban és a felfutó ipari rendelésállomány adatokban már tetten érhetőek.

Idén a növekedés ráadásul úgy térhet vissza, hogy az államháztartás pénzügyei rendben vannak, az adósság folyamatosan csökken és a foglalkoztatás is bővül. Magyarország piaci finanszírozása biztosított, ezt mutatja a kötvénykibocsátás sikere is, ez pedig erősíti a bizalmat az ország fundamentumai iránt, ami a beruházások emelkedéséhez vezethet. Ezt a kormányzat stratégiai megállapodásai és a véglegesített adóstruktúra is segíti.