4,8 milliárdot spóroltunk a kötelezőn

Vágólapra másolva!
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) tavaly 553 kötelező gépjármű felelősségbiztosítással (kgfb) kapcsolatos beadvány érkezett, vagyis a biztosítási szektort érintő összes panasz egyharmada ezt a biztosítási formát érintette - mondta Kolozsi Sándor ügyvezető igazgató a PSZÁF szerdai sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Tavaly a negyedik negyedévben 127 kgfb-panasz érkezett a felügyelethez, 20 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A PSZÁF összesítette a tavaly november-decemberi kgfb-kampány adatait: az üzembentartók közül 723 ezren kötöttek új szerződést, közülük 248 ezren a régi biztosítójukkal. A meghirdetett tarifákban 5 százalék volt a díjemelés, a váltások után a piac állomány díja mégis 2 százalékkal csökkent. A megtakarítás 4,8 milliárd forintot ért el.

Januártól a biztosítók bármikor hirdethetnek kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifát, azt már nem napilapokban, hanem a felügyelet, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) és a saját honlapjukon kell meghirdetniük, eltérés esetén a felügyeleti változat az irányadó - emlékeztetett Váczi Imre, a PSZÁF ügyvezető igazgatóhelyettese.

Az új tarifa a meghirdetését követő 60. napon léphet hatályba, az ügyfelek a PSZÁF honlapján megtekinthetik a még hatályba nem lépett, és az archivált tarifákat is. A tarifák azonban a felügyeleti honlapon nem hasonlíthatók össze, azt továbbra az alkuszok weboldalain lehet megtenni. Váczi Imre megjegyezte, hogy január közepén a PSZÁF új egységet hozott létre az alkuszok ellenőrzésére.

A 3,9 millió kgfb-szerződés kétharmada még mindig az év utolsó napján jár le, tehát ezekre az évközi díjhirdetés nem vonatkozik. A maradék egyharmad rész a 2011 első napjától kötött kgfb-szerződések köre, ezek a kötés napján járnak le, és a következő naptól kell újrakötni azokat.