Kínai szuperexpressz Budapestről Belgrádba

Szupervonat szállítaná az utasokat Budapest és Belgrád között, kínai vonat bemutatója Guangzhouban
Vágólapra másolva!
300 km/h-val is száguldhatna az a vonat, amelynek vonala Budapest és Belgrád között épülne ki - kínai technológiával és finanszírozással. Belgrádban nagyon lelkesek, és már Szijjártó Péter is tárgyalt a dologról.
Vágólapra másolva!

Jelentősen lerövidülhetne a Belgrád és Budapest közötti utazás, ha korszerűsítenék a jelenlegi vasútvonalat. A projekt iránt a kínaiak is érdeklődnek, akik - a szerb közlekedési minisztérium tájékoztatása szerint - készek lennének finanszírozni a munkát. A kínaiak azt is elképzelhetőnek tartják, hogy 300 km/h sebességre képes szuperexpresszel kössék össze a két fővárost.

A Budapest és Belgrád közötti vasúti összeköttetés a páneurópai X./B folyosó vonalát követi, a vágányok nyilvánvalóan rossz állapotban vannak: a kb. 400 kilométeres távot a vonatok nagyjából nyolc óra alatt teszik meg. Jelenleg két-két vonat indul Budapestről Belgrádba, illetve vissza, gyakoriak a késések. Már 1992-ben is felmerült, hogy a vágányokat fel kell újítani, de akkoriban - a Jugoszlávia széthullását kísérő háborúk és a Szerbiát sújtó nemzetközi embargó miatt - ennek a mostaninál is sokkal kisebb volt a realitása.

A szerb közlekedési tárca arról tájékoztatta az [origo]-t, hogy a húsz évvel ezelőtti terveket most Kína vette elő. A belgrádi kínai követség munkatársai azzal keresték meg Milutin Mrkonjic minisztert, hogy készek lennének finanszírozni a vasútvonal felújítását, ha az három állam - Magyarország, Szerbia és Kína - közös projektje lenne.

Szijjártó már tárgyalt róla

A szerb közlekedési minisztérium szerint a kezdeményezésről a magyar fél a magyar-szerb gazdasági vegyesbizottság december végi ülésén értesült. Akkor abban állapodtak meg, hogy elkezdik a fővárosok közötti vonal modernizálásának tervezését, és megvizsgálják, hogy ehhez milyen módon lehet igénybe venni a kínai miniszterelnök által a varsói látogatása során bejelentett 10 milliárd dolláros közép-európai fejlesztési alapot - írta az [origo]-nak Szijjártó Péter, a bizottság magyar elnöke. A külügyi és külgazdasági államtitkár szerint többek között erről is tárgyalnak pénteken Belgrádban a bizottság szerb társelnökével.

Megvalósíthatósági tanulmány eddig csak a Belgrád-Újvidék szakaszra készült. A szerb minisztérium szerkesztőségünkhöz eljuttatott válaszában az áll: úgy vélik, a beruházás rentábilis lenne, hiszen a két ország között folyamatosan nő a személy-, áru és tőkeforgalom. Még korai arról beszélni, hány vonat közlekedhetne naponta - válaszolta a szerb közlekedési minisztérium -, de a mai adatok alapján okkal feltételezhető, hogy ha javulna az infrastruktúra minősége és nőne a sebesség, a mainál sokkal intenzívebb forgalom zajlana.

Háromszázzal

A tervek legérdekesebb része a szuperexpressz közlekedésére is alkalmas pálya megépítése. Belgrádban a kínaiakra hivatkozva azt mondták: érdemes lenne megvizsgálni a lehetőséget, hogy a két város között olyan vasúti összeköttetés épüljön, amelyen a vonatok akár óránként 300 kilométernél is gyorsabban közlekedhetnének. A kínaiak szerint ennek nincs akadálya, mert a vágányokat sík terepen, ideális természeti környezetben lehetne megépíteni. Állítólag készek lennének a legmodernebb gyorsvasúti technológiájukat is átadni. A több mint húsz évvel ezelőtti elképzelések még arról szóltak, hogy a vasútvonalat a 160 km/h sebességre képes vonatok közlekedésére kell alkalmassá tenni. A szuperexpressz - vagy a csak a mostaninál korszerűbb - vasúti pálya a jelenlegi vágányok vonalát követné, válaszolta kérdésünkre a tárca. Szerbiában a meglévő mellé még egy vágány építésén gondolkodnak.

A kínai beruházók a szükséges forrásokat a kínai fejlesztési alap Délkelet-Európának szánt keretéből biztosítanák. Készek lennének hitelt is nyújtani a beruházáshoz, amelynek értéke - az elsődleges számítások szerint - meghaladná a kétmilliárd eurót. A hitelről a magyar és a szerb kormánynak kellene tárgyalnia. A projekt megvalósulása esetén a tehervonatok számára új vámterminál épülne, míg az utasok ellenőrzése a mozgó vonaton történne, "ami már régóta gyakorlat az európai vasutakon".

A szerb közlekedési tárca már korábban meghirdette a vasút-korszerűsítési programot. Ebben szerepel egy második - a jelenlegivel párhuzamosan futó - vágány kiépítése az Újvidék és Pazova közötti szakaszon. Az építkezés költségét 350 millió euróra becsülték, és oroszországi hitelből fedezték volna.