Vágólapra másolva!
Az eljárási szabályokat felrúgva utánanyúlt egy már lezárt pályázatnak a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, és átírta a pontszámokat. A vesztes pályázók nyilvánvalóan téves pontszámítási módszerekre panaszkodnak.
Vágólapra másolva!

Már meghozott támogatási döntést vont vissza a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az egyik észak-magyarországi uniós pályázatnál, majd az értékelésekbe utólag belenyúlva átrendezte a nyertesek körét - derül ki az [origo] birtokába jutott dokumentumokból.

Az ÉMOP-2.1.1/E-12 jelű pályázatot az egészségügyi turizmus szolgáltatásainak fejlesztésére írták ki, tehát olyan projektekhez lehetett belőle pénzt igényelni, amelyek egészségügyi szolgáltatásai potenciálisan vonzhatják a külföldi és hazai pácienseket. A keret hárommilliárd forint volt.

A pályázatokat Észak-Magyarországon lebonyolító regionális fejlesztési ügynökség, a Norda 2012. december 7-én készült el a pályázatok értékelése alapján összeállított támogatási javaslatával. Az NFÜ irányító hatósága (IH) három nappal később jóváhagyta a javaslatot, január elején pedig felhívta a Nordát, hogy rögzítse a döntést a rendszerben. Pár napra rá azonban azt az utasítást küldte, hogy az értékeléseken elvégzett minőségbiztosítás nyomán több pontszám megváltozott, emiatt a már véglegesített adatokat át kell írni.

Mindez abból a felterjesztő levélből derül ki, amelyet a Norda az IH-nak küldött január 15-én. Ebben a regionális ügynökség vezetője kifogásolta, hogy a változtatási kérelem a döntés után született, és eltért az eljárási szabályoktól. A minőségbiztosítás bevett gyakorlat ugyan, de az eredménye miatti módosításra a projektkiválasztási útmutató szerint csak úgy van lehetőség, ha a minőségbiztosítás eredményét, az indoklással együtt, még a döntés előtt 10 nappal közlik a regionális ügynökséggel, és azzal együttműködve módosítják az előterjesztést. Szignifikáns eltérés esetén ráadásul nemcsak a hibásnak találtat, hanem az összes pályázatot újra kell értékelni - áll a levélben.

Egy árulkodó screenshot

A fent leírtakat támasztja alá az az általunk megismert, január 15-ei belső e-mail, amelyben az NFÜ egy menedzsere a minőségbiztosított pályázatok értékelésének cseréjére és a jóváhagyott döntések visszavonására kérte a Norda divízióvezetőjét. A válaszban a divízióvezető kifogásolta, hogy egy héttel korábban még jóváhagyták a javaslatot, egyúttal jelezte, hogy hiába vonják vissza és javítják az értékeléseket, a pályázók a tájékoztatási felületen már láthatják az eredeti eredményt.

A jelek szerint az NFÜ menedzserét ez a lehetőség nem nyugtalanította, pedig az aggály megalapozott volt: a pályázók nemcsak láthatták a később visszavont és átírt pontszámokat, hanem legalább egyikük rögzítette is a számítógépe képernyőjén látható értékelést. A screenshotot lementette, és amikor később azzal szembesült, hogy az értékelés helyére új verzió került fel, melyben a saját projektjének a pontszáma csaknem 30 ponttal (37 százalékkal) csökkent, akkor magyarázatot kért. A Nordának írt, szintén a birtokunkba került levélhez az érintett cég vezetője csatolta a képernyőmentést is.

Átnyúltak az ügynökség feje felett

A Nordánál január 22-én készült egy feljegyzés arról, hogy a hivatalos felterjesztő levélre egészen addig nem érkezett válasz az NFÜ irányító hatóságától. Egyebek mellett azt rögzítették e feljegyzésben, hogy 16-án az IH egyik osztályvezetője a Norda tájékoztatása nélkül, saját kezűleg elvégezte az értékelések és a döntések módosítását a rendszerben. A feljegyzés elkészülte után néhány héttel a Norda vezetőjét indoklás nélkül felmentette az NFÜ.

A történtek elkönyvelhetők lennének akár egyszerű eljárási szabálytalanságként is - bár az sem lebecsülendő jelentőségű, mert az általunk megkérdezett, EU-s támogatási ügyekben járatos szakemberek szerint egy ilyen bőven elegendő ahhoz, hogy egy későbbi uniós ellenőrzésen megbukjon az egész pályázat, és az államnak vissza kelljen fizetnie a teljes támogatási összeget. Az efféle ellenőrzések nagyon szigorúak, már csak azon jól felfogott uniós érdekből is, hogy a visszacsorgó pénzek a közös kasszát gyarapítják - jegyezte meg az egyik, neve elhallgatását kérő forrás.

A számolás sem stimmel

Több jel utal ugyanakkor arra, hogy az utólagos minőségbiztosítás éppen hogy hibákat hagyott maga után rendszerben - mintha egyes cégek lepontozása lett volna a cél. Két vesztes pályázó is arra panaszkodott a Nordának, illetve az NFÜ-nek írt levelében, hogy a pályázata értékelésében számszaki tévedés csökkentette a neki jogosan járó pontszámot. Az egyik a képernyőmentést elvégző pályázó esete, akinél az új értékelésben egyszerűen nem vették figyelembe a megteremteni vállalt munkahelyek számát, nulla pontot adtak erre a szempontra. A másik esetben pedig a két értékelő pontszámának átlagolása helyett az alacsonyabb pontszámot írták be - ez utóbbi projekt emiatt esett ki a támogatást elnyerő első négyből.

Nehéz elképzelni, hogy egy többszörös ellenőrzés beépítésével kialakított rendszerben ilyen gyermeteg hibák véletlenül előfordulhassanak. Ráadásul az előbbi esetben éppen az állítólagos minőségbiztosítás során rontották el a korábban jól számolt pontszámot, ami legalábbis megkérdőjelezi, hogy valóban az első értékelés minőségével lett volna gondja az NFÜ-nek.

Változtatás nem történt. Akkor sem

Az NFÜ az eljárás szabályosságát firtató kérdéseinkre tagadta, hogy bármi rendellenes történt volna. "A támogató döntés a Közreműködő Szervezet előterjesztése és a minőségbiztosítás alapján, azok feldolgozása után született, változtatás a döntésben nem történt" - áll a válaszban. A sajtóosztály ugyanezt ezt ismételte meg a változtatást igazoló dokumentumokat megemlítő újabb érdeklődésünkre is.

Arra a felvetésre, hogy hogyan jelenhetett meg a végső értékelés a pályázók tájékoztatására szolgáló felületen, ha valóban nem született még meg a döntés, a következő választ kaptuk: "A pályázók a saját projektjeikkel kapcsolatos minden releváns adatot, információt elérnek és megtekinthetnek saját EMIR rendszer felületükön keresztül. A számukra aggályosnak tartott döntésekkel szemben pedig kifogás benyújtására van lehetőségük." A kifogásokról, mivel kivizsgálásuk folyamatban van, jelenleg nem adható tájékoztatás - áll a válaszban.

Kizárólagos megbízás nemzetgazdasági érdekből

Egy NFÜ-közeli forrás szerint a regionális ügynökségek korábban olyan tájékoztatást kaptak, hogy nemzetgazdasági szempontból indokolt, hogy az értékeléseket egyetlen külsős cég végezze, ez pedig a BDO Magyarország. Azóta a nemzetközi tanácsadó cég magyarországi leányvállalata végzi az újonnan kiírt pályázatok értékelését, és a korábban kiírtak minőségbiztosítását.

A kizárólagos megbízást firtató kérdésünkre az NFÜ annyit válaszolt, hogy az értékelést végző alvállalkozókkal a regionális ügynökségek szerződnek. Forrásunk szerint ez ugyan igaz, de csak azzal a céggel köthetnek szerződést, amelyet az NFÜ jóváhagy - az előírás pedig az, hogy a BDO-val kell szerződniük. Megismételt kérdésünkre, melyben a konkrét nemzetgazdasági érdeket is tudakoltuk, az NFÜ ismét nem válaszolt érdemben, csak annyit írt, hogy "az értékelők kijelölését az IH vezetője végzi".

A BDO-t is megkerestük, a cég nem akart nyilatkozni a kérdésről. Az NFÜ honlapján a szerződések között egy olyat találni, amelyet a szervezet a BDO Magyarországgal kötött, eszerint a turisztikai fejlesztések pályázataival kapcsolatos tanácsadási tevékenységért a cégnek 28,8 millió forint jár a 2011 májusa és 2012 augusztusa közötti időszakra.