London nem vár unortodox rohamot Matolcsytól

Vágólapra másolva!
Negatívan venné a piac, ha tényleg Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kerülne a jegybank élére, de azt nem várják, hogy rögtön unortodox lépésekkel kezdené a tevékenységét.
Vágólapra másolva!

A Morgan Stanley londoni elemzőinek benyomásai szerint valószínűtlen, hogy Matolcsy György kellemetlen meglepetéseket okozna a piaci szereplőknek, "legalábbis megbízatása korai szakaszában" - írták hétfőn megjelent beszámolójukban.

A Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltatói csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott elemzőstábja Budapesten tett tájékozódó látogatást a napokban. Tárgyalásaik tapasztalatairól befektetőknek összeállított, hétfőn Londonban ismertetett beszámolójukban a ház szakértői közölték: magyarországi tárgyalópartnereik arra számítanak, hogy Matolcsy György lesz az MNB következő elnöke.

Az elemzők szerint a nemzetgazdasági miniszter MNB-elnöki kinevezése negatív piaci reakciót eredményezhet, viszont túlzottnak érezték a Matolcsy esetleges kinevezése miatti idegeskedést. Szerintük nem valószínű, hogy az új jegybankelnök "rögtön unortodox pénzügypolitikába kezdene".